Virágzó vidékünk

Bemutatták az első elektromos virágkocsit Debrecenben

Facebook / Papp László
Facebook / Papp László

Bemutatták az első elektromos virágkocsit Debrecenben hétfőn, így első alkalommal indít saját tulajdonú, teljesen elektromos virágkocsit az önkormányzat. A cél, hogy az következő években fokozatosan ilyen kocsikra váltsanak – közölte a polgármester hétfőn sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az elektromos virágkocsit.

Az MTI tudósítása szerint Papp László emlékeztetett: a Debrecen 2030 programban új környezetpolitikát hirdettek meg, amelynek célja, hogy a város fenntartható, zöld módon fejlődjön a következdő években.

E gondolat jegyében született meg az első elektromos virágkocsi, amely nemcsak a karneválon lesz látható, hanem év közben is használhatják a köztereket díszítő virágok gondozásában, tette hozzá.

A polgármester azt mondta, az elektromos meghajtású kocsin látható egyedülálló kompozíción a Civaqua-program fő eleme, a víz jelenik majd meg.

A Civaqua-program megvalósításával a Tisza vize érkezik majd Debrecenbe, ami által emelkedik majd a Nagyerdő talajvízszintje, újra élettel telhet meg a Tócó-patak, a város melletti Vekeri-tó, valamint a Fancsikai-tavak

– mondta Papp László.

Balázs Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester hozzátette: az első elektromos meghajtású virágkocsi kifejlesztését az ITK-cégcsoport végezte a helyi Zolend Kft. műszaki segítségével, a fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 15 millió forinttal támogatta.

Kapcsolódó
Látványosnak ígérkezik a Debreceni Virágkarnevál
A felvonulás az idén is elmarad.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik