Virágzó vidékünk

Kalandra hívnak ma éjszaka az ország libegői

mti/Máthé Zoltán
mti/Máthé Zoltán
A Libegők Éjszakáját öt helyszínen rendezik meg.

Augusztus 28-án újra megrendezik a Libegők Éjszakáját. A páratlan kalandot a Mátrában két helyszínen, illetve a Bükkben, a Budai-hegységben és a Bakonyban lehet majd élvezni, közölte a a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter.

Kapcsolódó
A világ leghosszabb függőhídja lehet a sátoraljaújhelyi
A Zemplén Kalandpark újabb attrakcióval készül.

Az idén július közepén megtartott esemény megismétlése azon apropóból született, hogy a Zugligeti Libegő környéken azon a napon szinte végig esett az eső, így ott elmaradt az éjszakai program. Most remélhetőleg ez bepótolható lesz, ráadásul az eseményhez csatlakozott a többi libegős helyszín.

Budai-hegység, Zugligeti Libegő

Az elmaradt júliusi rendezvényre megvásárolt jegyek érvényesek az augusztus 28-i programra.

A Zugligeti Libegőről csodálatos a kilátás, Budapest éjszakai panorámájában gyönyörködhetünk. A libegő 19 órától éjszakai 1-ig tart nyitva.

Eplény, Intersport Síaréna programja

Itt már délelőtt 11 órától várják a látogatókat programokkal, túralehetőségekkel, játékszigettel, esti kertmozival, étkezési lehetőséggel.

A libegő egész nap, éjszaka 24 óráig közlekedik. Az utolsó libegő indulási ideje vissza a hegytetőről: 23.45 óra.

Mátraszentistváni Sípark

10-től 23  óráig panoráma liftezéssel, napközben hüttézéssel, Demecs Norbi túráival várják a természet szerelmeseit a síparkban.

Sástói Mátra Libegő

Az Oxygen Adrenalin Park a szokásos nyitva tartás szerint, azaz 9-19-ig, a libegő pedig hosszabbított nyitva tartással 9-től 24 óráig üzemel.

A libegőre való utolsó felszállás 23.30-kor történhet.

A bobpálya melletti büfé éjfélig lesz nyitva.

Libegőpark, Lillafüred

A Lillafüredi Libegőpark völgyállomása 10-20 óra között tart nyitva.

A Libegőparkban és az Oxigén Sétaúton egy rejtvényfejtő játékkal is várják a részvevőket, melynek végén a megfejtéseket Libegős ajándékokra válthatók.

Sátoraljaújhely

A libegő átépítés alatt van, a Zemplén Kalandpark azonban igyekszik kárpótolni a kalandra vágyókat: a bobpályán 21-24 óra között is lehet száguldozni a Libegők Éjszakáján, akár 40 km/h-es sebességgel is.

A szervezők a programváltozás jogát minden helyszínen fenntartják.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik