Virágzó vidékünk

Először rendezik meg a Balaton ünnepét

Sokszínű Vidék
Sokszínű Vidék
Az esemény célja, hogy évente egyszer ünnepi program keretében találkozzanak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért.

Hagyományteremtő szándékkal, először rendezik meg szeptember 17-én a Balaton ünnepét Balatonvilágoson, a Club Aliga területén. Az esemény célja, hogy évente egyszer ünnepi program keretében találkozzanak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért: a vendéglátók, a szolgáltatók, a szervezők, a művészek és a közönség, írja az MTI.

Kapcsolódó
Hamarosan elkészül Balatonfüred új sétaútja
Az új sétány a kempinget köti össze a Széchenyi sétányon keresztül a Tagore sétánnyal.

A program keretén belül fellépnek olyan zenekarok, amelyeket az elmúlt évek-évtizedek során megihletett a Balaton. Érkezik a KFT, a Kelemen Kabátban, a Hősök, a Valmar, a Best of Balaton-kurátor Marsalkó Dávid csapata, a Halott Pénz pedig a balatoni szezon utolsó koncertjét adja.

A Balaton ünnepén mostantól minden évben életműdíjat adnak át annak, aki a tizenegy tagú kuratórium döntése szerint évtizedek óta jelentős szerepet tölt be a Balaton turisztikai életében. Idén az életműdíjat Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa kapja

– áll a közleményben.

A Balaton régióban ma már egyre több a nívós étterem, többféle kategóriában. Az azonban nem kérdés, hogy a legnagyobb múltú, három évtizede működő Kistücsök étterem minden évszakban megbízható és állandó színvonalat képvisel. Olyan minőséget és a legnemesebb értelemben vett vendéglátást, amely csak a legjobbakra jellemző. A Kistücsök nemcsak országszerte, de bárhol a világban megállná a helyét. A kuratórium egyhangú döntése volt, hogy 2021-ben első alkalommal Csapody Balázs kapja a Best of Balaton Életműdíját.

A Balaton ünnepén adják át a Balaton Dalának járó díjat is. Az elmúlt évtizedekben ugyanis balatoni ihletésű dalok egész sora született, ezek közül a fesztivál szervezői több tucat dalt gyűjtöttek össze, amelyekre egy hónapon át szavazhatott a közönség.

A Balaton ünnepe a szándékok szerint minden elemében a Balaton legjobbjait mutatja be; igaz ez nemcsak a meghívottakra, de a vendéglátók körére is.

Kapcsolódó
Tóti-hegy: a Balaton-felvidék panorámáinak alig ismert királya
Tökéletesebb kilátás nincs: 360 fok, Káli-medence, Tapolcai-medence, Badacsony, Balaton.

A MOL Nagyon Balaton csapata 2021-ben indította útjára a Best of Balaton sorozatot. A produkció lényege, hogy egy tizenegy tagú kurátori csapat állítja össze minden évben azt a listát, amelyen olyan vendéglők, teraszok, kilátók, személyek és balatoni ügyek szerepelnek, amelyekért és akiért érdemes ellátogatni a Balatonra.

A kurátori csapatban az alapító páros mellett kilenc híresség vállalt szerepet: Gianni Annoni, Gyurta Dániel, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Ördög Nóra, Sebestyén Balázs, Till Attila, Trokán Nóra és Vecsey H. Miklós.
A Best of Balaton idei ötven résztvevőjéről ötven riportfilm készült, melyek a www.bestofbalaton.hu oldalon láthatók.

A program 18 órakor kezdődik. A Balaton ünnepe eseménye a www.molnagyonbalaton.hu linken élőben is követhető lesz.

Kapcsolódó
Receptre írnák fel a vitorlázást a siófoki orvosok
Kortól, nemtől függetlenül bárkinek ajánlott ez a sport.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik