Néhány hete megírtuk, hogy több, mint százezer daru megérkezett a Hortobágyra, a számuk pedig azóta csak nőtt. Már 130 000 példánynál is többet számoltak meg a nemzeti park szakemberei a legutóbbi felmérésnél, tette közzé a Hortobágyi Nemzeti Park facebook oldala.
Ez az óriási mennyiség az elmúlt húsz év átlagában a legnépesebb adatok közé sorolható, hiszen ennél több madár csak néhány alkalommal került regisztrálásra.
A madarak számának felmérése két módon történhet.
Az igazgatóság természetvédelmi őrei folyamatosan figyelemmel kísérik a darvak jelenlétét, valamint táplálkozó- és pihenőhelyeit a Hortobágyi Nemzeti Park térségében. A darvak az éjszakát sekélyvízű elöntéseken, lecsapolt halastavon töltik. Ezekre az alkonyati órákban szállnak be és napkelte körül repülnek tovább.
Az alvóhelyre érkező madarakat az élőhelyek mentén távcsövekkel várják a nemzeti park szakemberei, így sokszor jó alkalom kínálkozik a csapatban lévő egyedek pontos számba vételére.
Ha nincs mód a pontos számolásra, tíz madár térbeli kiterjedését vetítik rá a szakemberek a csapat további részére, így pillanatok alatt meg tudják becsülni a teljes létszámot.
A másik módszer hajnalban zajlik: az első fényeknél, még a napkelte ideje előtt számolják meg a vízen pihenő madarakat. Ezt segíti, hogy több éjszakázóhely közelében vannak megfigyelő tornyok, madárlesek, ezekből át lehet tekinteni a népes csapatokat.
Esetenként a modern kor technikai vívmányai is segítik a számolást, például a tavon pihenő madarak felé berepülve, a madarak zavarása nélkül, kellő távolságból fotók készülnek a csapatokról, amelyek aztán a számítógép képernyőjén nagyon pontosan adatot szolgáltatnak a számláláshoz.