Virágzó vidékünk

Megújult a Mecsek ikonikus kilátója

Csaba István/Facebook
Csaba István/Facebook
A kilátó már évek óta le volt zárva.

A Pintér János Parkmegújítási Program keretében megszépült az 1988-ban átadott, de balesetveszélyes állapota miatt már évek óta a túrázók előtt lezárt Sós-hegyi kilátó, így a kirándulók egy újabb, csodás panorámát garantáló kilátót tudnak meglátogatni a Mecsekben, írta meg a pecsma.hu.

A kilátó már évek óta le volt zárva. A tetőszerkezete olyan rossz állapotba került, hogy az nem csak balesetveszélyes, hanem életveszélyes is volt.

Kapcsolódó
Bámulatos panorámát kínál a Balaton-felvidék legújabb kilátója
A kilátó mellett egy játszótér és sövénylabirintus, valamint pihenőpadok várják a turistákat.

A projekt keretében megújult a tetőszerkezet, és az építmény villámvédelméről is gondoskodtak. Az épület felső, fa szerkezetét is rekonstruálták, illetve a kilátót elcsúfító grafitiket is eltávolították.

Megszépült a Sós-hegyi kilátó előtti területe is. Felújították az ott lévő asztalból és padokból álló garnitúrát, rendbe tették a szalonnasütő helyeket illetve az épület homlokzata körüli rész egy díszkavics-borítást kapott. Egy információs táblát is kihelyeztek a külső falra, amelyen magáról a kilátóról, és a környékről is hasznos tudnivalókat olvashatnak el a kirándulók, túrázók.

Kapcsolódó
Balatoni kilátók, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a magyar tengerre
A tó körül meglepően sok kilátó épült az északi és a déli parton egyaránt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik