Virágzó vidékünk

Vízen is felfedezhető Mosonmagyaróvár belvárosa

Lajta Vízitúra/ Facebook
Lajta Vízitúra/ Facebook
Tíz új kiszállási lehetőség készült.

Turisztikai fejlesztésnek örülhetnek Mosonmagyaróváron, a Malom-ági Lajtán. A projekt keretein belül 9 helyszínen már létesítettek, további egy helyen pedig az év végére alakítanak ki új kiszállási lehetőségeket a vízi turisták számára, akik így az aktív program mellett a város legszebb részeivel is megismerkedhetnek, méghozzá a vízen. A Malom-ági Lajta ezzel a település belvárosának is szerves része lett, írja az aktivmagyarorszag.hu.

Kapcsolódó
Zalaegerszeg új vonzereje az okos és élményalapú turizmus
A jövő intelligens technológiai megoldásaira alapozva a városba érkező turisták élményalapú tájékozódását és információszerzését segítik.

Mosonmagyaróváron nem ez az első ökoturisztikai fejlesztés, amely a Malom-ági Lajtához kötődik. Korábban a „Határon átnyúló Ökoturizmus és vízisport a Lajtán” című pályázat során az osztrák Bruck a.d. Leitha város és Mosonmagyaróvár között vízi útvonalat építettek ki folyamkilométer táblákkal és helyenként ki-beszálló helyekkel. Később két vízicsúszdát létesítettek – amellyel végig kenuzhatóvá és kajakozhatóvá vált a Malom-ági Lajta –, illetve további kiszállóhelyeket hoztak létre, hogy az evezősöket és más aktív turistákat a városba csalogassák.

A mostani fejlesztés során a városban összesen 9 helyszínen alakítottak ki víziállásokat és lépcsős partfalkialakításokat, többek között a Beeresztő zsilip bal partján, a Gát utcai játszótéren, a Part Rendezvényháznál, a Macis játszótérnél, a Malom alatti kifolyónál, valamint a Malom-ági Lajta-torkolatnál, illetve a Jókai és Károlyi utcai hídnál is kiszállhatnak pihenni a vízi turisták.

A projekt 2021 decemberében zárul, addigra a Tímár utcai gyalogos híd szomszédságába tervezett kiszállóhely is elkészül, és a korábban kialakított iszapfogók mederkotrása is megvalósul, hogy a további szakszerű üzemeltetés feltételei is adottak legyenek.

Bízom benne, hogy ez a térség vízi és kerékpáros turisztikai paradicsommá válik az elkövetkező években

– mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.

2022 végére új víziturisztikai központ is épül a településen, amely vízitúrák kiindulópontjaként funkcionál majd. Az épületben vízi turisztikai információs központot alakítanak ki, ahol a látogatók megismerkedhetnek a vízitúrázás szabályaival, veszélyeivel és sajátosságaival, illetve a térségben elérhető vízitúra útvonalakkal. Emellett egy többfunkciós bemutató tér létesítését is tervezik, amely élményszerű és interaktív módon mutatja be a térség vízitúra útvonalait, a hajózás és az evezés térségi hagyományait, valamint a Lajta, a Mosoni- Duna, a Szigetköz és a Mosoni-sík élővilágát.

A centrumban lehetőség lesz a hajók és a csónakok megfelelő tárolására, karbantartására, valamint biztosított lesz a szelektív hulladékgyűjtés is.

Kapcsolódó
Megújulva nyitja meg kapuit az eplényi síközpont
Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit a síelést és a hódeszkázást kedvelők előtt az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik