mavcsoport.hu
Virágzó vidékünk

Megszépült a balatonfenyvesi kisvasút

A kisvasút és a csisztapusztai gyógyfürdő a térség programkínálatában üde színfolt.

Február 11-én átadták a balatonfenyvesi vasút végállomásának felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket. Ezzel a Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztése újabb állomásához érkezett, írja a mavcsoport.hu.

Kapcsolódó
Megfiatalodott Rezét, a gemenci kisvasút gőzöse
A debreceni Zsuzsi Erdei Vasút nyomvonalán lesz a megújult járgány próbajárata.

A kisvasút és a csisztapusztai gyógyfürdő a térség programkínálatában üde színfolt, hiszen minden évszakban színvonalas kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

A térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A MÁV 2,1 milliárd forintból újította fel a vasútat, 650 millió forintos forrásból pedig az önkormányzatok kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

mavcsoport.hu

A február 11-i ünnepélyes projektzáró rendezvényen az önkormányzatok három korszerű állomásépületet avattak fel. A kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették, a korábbi várótermet kibővítették és egy büféhelyiség is létesült. Újdonság, hogy kialakítottak egy mozgáskorlátozott mosdót pelenkázóval, valamint a szolgálati helyiségek (forgalmi iroda, pénztárhelyiség) elhelyezkedése is megváltozott. Az épület külseje is megújult, új, korszerű arculatot kapott.

Az imremajori megállónál egy új szilárd falazatú esőbeálló épült, melyben kerékpártároló és egy későbbiekben WC helyiséggé alakítható rész is helyet kapott. A megálló mellett mozgáskorlátozottak számára használható parkolót is kialakítottak, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek.

mavcsoport.hu

Csisztafürdő állomáson teljesen új épület várja az utasokat, ami szervesen kapcsolódik a kerékpáros túraútvonalakhoz, illetve összeköttetést jelent a vasútállomással és a Berek Látogatóközponttal. Az épületben találhatók zuhanyzók, valamint egy kávézó is terasszal. Egy kisebb kilátótornyot is építettek a közelben.

A Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút turisztikai jelentőségű Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy 8 kilométeres pályaszakaszán 2002. óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés. A régi-új vonal hamar népszerű lett, júliusban és augusztusban is 24 ezren utaztak a balatonfenyvesi hálózaton, a tavalyi évben összesen 96 ezren szálltak fel a kisvonatokra

– áll a közleményben.

Kapcsolódó
Csernobili hangulatot idéz a Börzsöny elfeledett kisvasútja
Elképesztő látvány, ahogy a természet visszaveszi azt, amit egykoron elvettünk tőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.