Virágzó vidékünk

Még egy Tisza-híd épülhet Algyőnél

Sikerült megoldást találni a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők 47-es főúton történő átvezetésére Algyőnél: a jelenlegi tervekből az látszik, hogy a jelenlegi Tisza-híd megújul, mellé pedig épül majd még egy kerékpársávokkal, számolt be róla a Délmagyar.

A cikk szerint az algyői önkormányzat több éve tárgyal az illetékes szervekkel a 47-es főúton történő gyalogos átkelések, valamint a Tisza-hídon a kerékpáros közlekedés biztonságossá tételéről.

Molnár Áron polgármester közölte: probléma, hogy a Hódmezővásárhely és Szeged közötti kerékpárút mindkét oldalról megszűnik a Tisza-híd előtt, így azon nem lehet kerékpárral szabályosan átkelni. A NIF Zrt.-től így már többször kérték ennek az orvoslását, és most úgy tűnik, a sokadik egyeztetés után erre is lesz megoldás.

A polgármester úgy tudja ugyanis, hogy a meglévő hidat felújítják, de az nem lesz négysávos, hanem mellé vagy a közelébe építenek még egy átkelőt, melyen kerékpársávokat is kialakítanak, így vélhetően az egyik hídon Szeged, míg a másikon Vásárhely felé halad majd a forgalom.

Hozzátette, ez a híd a szűk keresztmetszete a Szeged és Debrecen közötti útszakasz négysávossá tételének, ezért is szükséges a beruházást elvégezni.

Mindez ugyanakkor most még csak hosszú távú cél, mert a közbeszerzési eljárást leghamarabb idén májusban írhatják ki.

Kapcsolódó
Meglepő látványt nyújt „Szatmár Niagarája”
A báró Kende Zsigmond nevét viselő folyóág természeti léptékben fiatalkorúnak számít.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik