Megújul és bővül a Nagyatádi Városi Termál- és Gyógyfürdő, a beruházás első ütemének költségét 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatás fedezi, írta az MTI.
Az első ütem idén novemberben kezdődő és várhatóan egy évig tartó kivitelezési munkálatai az 1900-as évek elején emelt fürdőépület teljes rekonstrukcióját és belsőépítészeti átalakítását foglalják magukba.
Az ingatlan visszanyeri eredeti külső megjelenését, falait hőszigeteléssel látják el, korszerűsítik a gépészetét, kicserélik a burkolatait, nyílászáróit, lecserélik a bútorait, és beléptető rendszert helyeznek üzembe
– mondta Ormai István, a település polgármestere.
A belső struktúra átalakításának köszönhetően komfortosabbá válnak a gyógyászati szolgáltatásokra kijelölt helyek, továbbá lehetőség nyílik egy szaunákból, gőzkabinból, merülőmedencéből és pihenőtérből álló szaunavilág kialakítására is.
Új gyógyvizes kút is létesül, ezzel jelentős vízhozamnövelést érnek el a fürdőben.
A beruházás későbbi, második üteme a befogadóképesség és a szolgáltatások növelését célozza. A kiviteli tervek és az építési engedély már rendelkezésre áll, a projekt költsége mai áron számolva 1,5 milliárd forint lenne
– említette a polgármester, aki az épület korszerűtlenségével és az igényekhez képest alacsony befogadóképességével indokolta a fürdőfejlesztés szükségességét.
A 2019-ben 56 ezer vendéget fogadó fürdő szolgáltatásait ma 150-170 ember veheti igénybe egyidejűleg, a befogadóképesség már az első ütem megvalósításával 20 százalékkal nő, a második ütem befejezése után a mostani háromszorosa lesz.