Egyelőre nem épül meg a világ első madárszínháza a Hortobágyon

Lőttek a világhírű természetfotós álmának. Érvénytelen volt a közbeszerzés.
Kapcsolódó cikkek

2021. szeptemberében járta be a magyar sajtót Máté Bence a Hortobágyra megálmodott madárszínházának a híre. A világhírű természetfotós koncepciója alapján épült volna fel a világ első madárszínháza, azaz egy, a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelését azok zavarása nélkül lehetővé tevő látogatóközpont.

Kapcsolódó

A beruházásról látványterv is készült, ám a Dehir cikke szerint a madárszínház egyelőre nem épül meg.

Eredménytelenné nyilvánította az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. azt a közbeszerzését, amit a madárszínház és halászati bemutató kivitelezésére írt ki. A felhívásra két budapesti cég jelentkezett, s ugyan a jobb ajánlatot adó kft. megfelelt az előírásoknak, meg is tudta volna építeni a hortobágyi látványosságot, nincs forrás a kivitelezésre.

Az ajánlatkérő által az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben megadott nettó anyagi fedezet mértékét a beérkezett ajánlatok mindegyike meghaladja, a fedezet biztosítására az eljárás megindítására vonatkozó ajánlati felhívásban megjelölt kormányzati döntés nem született meg

– olvasható a Közbeszerzési Értesítőben.

Az nem szerepel az összegzésben, hogy melyik vállalkozás mennyiért vállalta volna a munkát, csupán annyit tüntettek fel, hogy nincs annyi pénzük, amennyi kellene.

Hogy kiírják-e ismét a közbeszerzést a projektre, ad-e rá pénzt a kormány, és ha igen, mennyit, az a közeljövőben kiderül.

Kapcsolódó
Csak vízen közelíthető meg a Tisza-tó két új kilátója
A két különleges kilátó egyike a Ravasz-háton, míg a másik a Csapói Holt-Tiszán található.