Virágzó vidékünk

Százötven éves a Balaton Csavargőzös

Wikimedia commons
Wikimedia commons

A balatonboglári parton 10 éve turisztikai látványosságnak számító műemlékhajó különleges relikviákkal gazdagodott és egy új kiállítási teret is kialakítottak rajta – írta meg a Sonline.

Mérföldkő az idei év, új kiállítóteret tudtunk létrehozni, ahol első és második generációs dízel motorokat láthatnak az érdeklődők, valamint a beltérben a Csavargőzös számítógépes rendszerben Révfülöpre vezethető, a programozást helyi diákok fejlesztették ki

– mondta Kopasz Balázs, a hajót gondozó Balatoni Hajós Kultúráért Egyesület elnöke.

A Csavargőzös szolgált a Balatonon és a Dunán, hajtotta gőzgép és dízel motor is. 2012-ben lett műemlék hajó.

Balatonboglár ékkő a hajózás történetének bemutatásában és büszkék vagyunk rá, hogy a társaságunk nosztalgiahajóinak relikviája, motorja megtalálható az új kiállítótérben

– mondta Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója hozzátéve, hogy az idei szezonban a hajózási társaság számos újdonsággal készülnek, bízva abban, hogy folytatódik a tavalyi 30 százalékos utasforgalom növekedés.

Kapcsolódó
Újra közlekedik a Balaton ikonikus hajója
Az 1979-ben épült hajó több mint negyven éve szállítja az utasokat a magyar tengeren.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik