Virágzó vidékünk

Aprópénzért kínálnak vidéki nyugalmat egy kisalföldi faluban

tarnokreti.hu
tarnokreti.hu
A nagy terület nem riasztó a vásárlók számára, sőt, inkább ezt keresik, hogy tágas helyük legyen.

A Győr-Moson-Sopron megyei Tárnokréti a Kisalföldön, a Hanság szélén, a Tóközben, a Rábca mellett helyezkedik el. Az apró lépésekkel fejlődő  picinyke település alig kétszáz lakója nyugalomban él, az önkormányzat pedig azt szeretné, ha új házak emelkednének a faluban, akár úgy is, hogy azt nem helyiek építik – írta a Kisalföld.

Kapcsolódó
Olcsó telkekkel csábítják a fiatalokat a festőien szép bakonyi faluba
A településen német nyelvű óvoda, általános iskola, orvosi rendelő is működik.

Most nagyon olcsón, 300 ezer forintért kínált építési telket a tárnokréti önkormányzat. Az 1600 négyzetméteres ingatlanra ötéves beépítési kötelezettséget írtak elő.

A négy házhelyből három már elkelt, a negyedikre is volt komoly érdeklődő, de aztán visszalépett. A vételi ár valóban kedvezményes, az ingatlanok mérete viszont tekintélyes.

A nagy terület nem riasztó a vásárlók számára, sőt, inkább ezt keresik, hogy tágas helyük legyen, és ne érezzék bezárva magukat egy szűk portán

– mondta a portál érdeklődésére Nagy Ferenc alpolgármester, aki elárulta, hogy egy környékbeli vevőjük lett, a többiek az ország távolabbi területéről érkeztek.

Elmondtam nekik, hogy itt megtalálják a friss levegőt, a teret, a csendet, a nyugalmat, a barátságos közösséget. De azt sem hallgattam el, hogy a közelben teheneket, birkákat tartanak. Hogy az úton traktorok járnak, hétvégén is mennek a fűnyírók, és néha trágya­illatot hoz a szél

-tette hozzá Nagy Ferenc.

A feltétel az ötéves beépítési kötelezettség, máskülönben az önkormányzatra száll vissza a telek. Vonzó még az ajánlatban, hogy a helyi képviselő-testület háromszázezer forintos vissza nem térítendő támogatást is ad a letelepülőknek.

A négy telek melletti, szintén üres részt szabadidőparknak hagyta meg az önkormányzat, ahol később még játszótér is épülhet.

Sajnos a község tulajdonában lévő területek most elfogytak, így nem tudnak újabb házhelyeket kialakítani.

Kapcsolódó
50 millió forintért eladó egy egész skót falu
Romos állapotú, és állítólag kísértetjárta is.
Olvasói sztorik