A még a következő napokban virító és szemet gyönyörködtető búzavirágos, margarétás és szarkalábas pipacsmezők szélén érdemes kicsit körülnézni, hátha szemünk elé kerül a kék-piros színkavalkádban egy-egy karcsú, szirmot bontott lila virág, a vetési konkoly – írja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.
A vetési konkolyt (Agrostemma githago) szirmainak különleges színe és az azokon messze túlnyúló csészecimpái összetéveszthetetlenné teszik. Szára és levelei szürkések és selymesek a rájuk simuló szőröktől.
Ez a Földközi-tenger környékén honos szegfűféle az évezredek folyamán tökéletesen alkalmazkodott a gabonatermesztéshez. Egyéves növényként az őszi vetésű búzával, rozzsal, árpával együtt csírázik, zöld tőlevelekkel áttelel, tavasszal megnyúló szárával versenyez a gabonákkal a napfényért. Nyár elején virágzik, magjait néha elszórja.
Nem gondolnánk, hogy erre a feltűnően szép, gabona-magasságú szegfűfélére már a Biblia is a gonosz megtestesítőjeként utal. Ennek oka, hogy a növény minden része mérgező, magjai évezredeken át mérgezték a lisztet és az állati takarmányokat
– fogalmaz a bejegyzésben dr. Cservenka Judit, a BfNPI munkatársa.
A konkolyhoz több mondás is kapcsolódik:
- „búzába konkolyt hint”,
- „búzát vetett, konkolyt aratott”,
- „konkoly ott is terem, ahol nem vetik”,
- „ritka az a búza, kiben konkoly nincsen, ritka a szerelem, kibe hiba nincsen”,
- „terem a konkoly, ha nem vetik is”,
- „konkolyt a búzából, vétket a világból nem lehet kiirtani”,
- „konkolyos zsákot nem ugatja meg az eb”,
- „mást rostál, maga konkolyos”.
Az intenzív mezőgazdálkodással és a vegyszeres gyomirtás elterjedésével gyakorlatilag eltűnt a gabonatáblákról, a faj a kipusztulás szélére jutott. Így – gyomnövényként – viszonylag korán, 1993-ban védetté nyilvánították, de ez önmagában a faj túlélését nem befolyásolja.
Felhagyott művelésű szántókon, gondozatlan parcellákon, útszéli mezsgyéken árvakelésből itt-ott még előbukkanhat. Szépsége mellett ritkasága és veszélyeztetettsége okán 2021-ben a konkolyt választották az év vadvirágának.
