Virágzó vidékünk

Megkezdődött a sulyom kaszálása a Tisza-tavon

youtube.com
youtube.com
Idén összesen 800 hektárnyi területet mentesítenek.

A Tisza-tavon minden nyár elején szükséges munka a nagy területen elterülő sulyom kaszálása.  A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. összesen 800 hektárnyi területet mentesít idén is az egyre terjeszkedő növénytől – olvasható a Pecaverzum honlapján.

Kapcsolódó
Nevet keresnek a Tisza-tóban épülő új kilátónak
Ez lesz a harmadik olyan kilátó, ami csak a vízről közelíthető meg.

Bár a kaszálás elsősorban a halak életterét igyekszik biztosítani azzal, hogy a sulyommentesített területeken a szél és a fény jótékony hatásai érvényesülni tudnak, azért a munkálatoknak a horgászok is örülhetnek, hiszen a tevékenység közlekedő utakat, horgászhelyeket is teremt.

A sulyom gyérítése várhatóan július elejéig tart majd, ekkorra a növény szára annyira megvastagszik, hogy azt már nem lehet hatékonyan vágni.

A Tisza-tóhoz hasonlóan a Szálkai-víztározón is vízi növényt kell írtani, csak itt a hínár nehezíti meg a horgászok életét, aminek a vágása és eltávolítása a héten meg is történik.

A munkát egy speciális hínárvágó fogja végezni.

Kapcsolódó
Belépett a kétmilliomodik látogató a jubiláló Ökocentrumba
Tizedik születésnapját ünnepli a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum.
Olvasói sztorik