Virágzó vidékünk

Kiszáradt és kizöldült az alföldi tó medre

Palcsek István Szilárd / KMNP
Palcsek István Szilárd / KMNP

A csapadékhiány következtében idén a szokásosnál jóval korábban kiszáradt a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tó. A kifehéredett medret mostanra zöld szőnyegként borítja be a magyar sóballa, olvasható a park honlapján.

A tájékoztatás szerint a Fehér-tó rendszerint csak a nyár közepén, vagy második felében szokott kiszáradni. Idén azonban télen is alig volt csapadék, és tavasszal is csak kisebb esők jöttek, így érdemi vízborítások sehol sem alakultak ki.

Palcsek István Szilárd / KMNP

 A tó nyugati medrét mostanra szinte összefüggő, zöld szőnyegként borítja be a magyar sóballa. Ez az endemikus (bennszülött) növény csak a Kárpát-medencében, azon belül is elsősorban Magyarországon található meg. Főként a szikes tavakon fordul elő, a szélsőségesen sós és lúgos élőhelyhez alkalmazkodott. Pozsgás, húsos szára és vékony, tömzsi levelei elősegítik a vízraktározást és csökkentik a párolgást.

A magyar sóballák zöme május második felében jelent meg a tavon, s színük most erőteljesen zöld. Nyár végére, ősz elejére azonban vörösesbarna, később pedig fekete színűre változnak. A tófenékre lapuló hegyes bajuszpázsittal alkot növénytársulást.

A másik közeli szikes tónál, az orosházi Kis-Sóstónál magyar sóballa alig van, de más, szintén sótűrő növények szépen növekednek. Az északi mederben a hegyes bajuszpázsit, a déli mederrészben és a közeli Macelka-nádasban pedig a védett sziki ballagófű hajtásai foglalnak el egyre nagyobb területet.

Kapcsolódó
Ameddig a szem ellát, szemét teríti be ezt a tavat
Ökológiai katasztrófáról beszélnek a helyiek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik