Virágzó vidékünk

Új kerékpárszállító Volánbusz-járatok indulnak az országban

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Több kedvelt kirándulóhelyre szállíthatjuk saját biciklijeinket a Volánbusz járatain – közölte Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedési államtitkára.

Június 16-tól a korábbinál sokkal több Volánbusz járaton lehet kerékpárt szállítani. A Mátra mellett egyebek között már Aggtelekre, Szilvásváradra vagy Tiszafüredre is indul kerékpárszállító busz, de a szolgálatás bővítésnek köszönhetően megyeszékhelyek, így Eger vagy Miskolc is elérhető lesz bringás járattal

– írja Vitézy.

Kapcsolódó
Felújítják az ország első, egykor presszóként is működő emeletes buszát
Alsó szintjén 36 ülő és 20 álló utas foglalhatott helyett, az emeleten 28 ülőhely volt.

Buszonként legfeljebb három bicikli fér el, és nem tetszőleges megállókban lehet fel vagy leszállni kerékpárral, hanem csak előre meghatározott pontokon, hiszen a kerékpárokat a sofőr teszi fel a busz hátfalára szerelt kerékpártárolóra és ő is veszi le.

Az összecsukható kerékpárok továbbra is szállíthatók a poggyásztérben.

Egy útra 990 forint a kerékpárjegy.

A következő járatokon is lehet biciklit szállítani egyes megállók között: 

1020-as járat, Budapest–Pásztó–Mátraverebély–Salgótarján

1044-es járat, Budapest–Gyöngyös–Fallóskút

1045-ös járat, Budapest–Gyöngyös–Mátraháza–Kékestető

1046-os járat, Budapest–Gyöngyös–Bükkszék

1049-es járat, Budapest–Gyöngyös–Verpelét–Eger

1050-es járat, Budapest–Gyöngyös–Eger–Mezőkövesd–Miskolc

1054-es járat, Budapest–Eger–Szilvásvárad–Kazincbarcika–Aggtelek–Jósvafő

1066-os járat, Budapest–Gyöngyös–Heves–Abádszalók–Karcag

1068-as járat, Budapest–Gyöngyös–Heves–Tiszafüred

Kapcsolódó
Megmentették a régi idők legnépszerűbb magyar buszát
Aprólékos és hiteles restaurálása mintegy másfél évet vett igénybe.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik