Virágzó vidékünk

Szemkápráztató fotókon az idei tiszavirágzás

Nac Dzsiagrafik
Nac Dzsiagrafik
2014 óta nem volt ekkora a kérészek násza.

Bár az idei tiszavirágzásnak vége, de akik nem tudták személyesen átélni e fantasztikus élményt, azoknak néhány fotó és videó erejéig megpróbáljuk visszaadni a hangulatot.

Mint ismeretes, az idei első rajzásra június elsején a Rábán került sor, majd következett a Fekete-Körös, és június 11-én a Tisza is kivirágzott.

Az idén hatalmas rajzás volt. Akik láthatták, nagy ajándékot kaphattak, hiszen 2014-ben volt utoljára olyan, hogy két nap (június 20-21-én) is fővirágzásnak mondható.

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

Nac Dzsiagrafik

A kérész lárvái a nőstények által lerakott petékből fejlődnek ki a mederfenéken. A kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken. Három év után június elején a lárvák előbújnak üregükből és a víz felszínére emelkednek. A rajzás időpontja függ a vízhőmérséklettől, a napos órák számától, de egyes feltételezések szerint még a holdfázis is befolyásolhatja. A vízből kibúvó lárvák leginkább a folyó fölé benyúló faágakon, parti köveken, a stégeken vedlenek, a nőstények egy, a hímek két alkalommal.

Kapcsolódó
Közel hét tonna szemetet gyűjtöttek össze a PETkalózok a Tisza-tóból
A Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszon több mint 1500 zsák, főként Ukrajnából és Romániából érkező szemetet gyűjtöttek össze a PETkalózok.
Olvasói sztorik