Virágzó vidékünk

A Vekeri-tóból megmaradt tócsában zsúfolódtak össze a halak

Időkép
Időkép
A Vekeri-tó és környéke a debreceniek kedvel pihenő- és kirándulóhelye. Nyáron a kirándulóknak, pecásoknak, télen a korcsolyázóknak nyújt kikapcsolódást. Mára kiszáradt.

Egy kisebb tócsa maradt a tóból a korábban 18 hektáros vízfelületből. Az 1976-ban megnyitott, mesterségesen létrehozott Vekeri-tavat a Kati-ér táplálta. Már korábban is olyan jóslatok érkeztek a vízügyi szakemberektől, hogy a Kati-ér elapadhat és ezzel kiszáradhat a tó. A súlyos aszály miatt ez megtörtént – ráadásul, nem csak ezt a tavat érinti a kiszáradás az országban.

Kapcsolódó
Sorra száradnak ki a kisebb patakok és tavak
A jelenlegi nyári meleg az állóvizek tekintetében kedvezőtlen változásokat eredményezhet, a vízhőmérséklet emelkedésével csökken a víz oldottoxigén-tartalma, illetve erősödhetnek az algásodási folyamatok.

Az Időkép oldalára feltett videóból látható, hogy mi maradt a tóból.

A halaknak a megmaradt kis vízben összezsúfolódva nem sok esélyük maradt a túlélésre. A vízfelület folyamatosan szűkül.

Kapcsolódó
Hazánk a tizenhatodik legaszályosabb ország a világon
A jövőben gyakoribb és hosszabb száraz periódusokra számíthatunk.
Olvasói sztorik