pixabay
Virágzó vidékünk

Saját zsebből finanszírozza az ünnepi tűzijátékot Kistarcsa polgármestere

A helyi költségvetésben a durrogtatásra biztosított pénzből pedig tűzifát vesznek a rászoruló időseknek.

A vidéki városok sorra mondják le az augusztus 20-i tűzijátékot, így például Salgótarjánban, Pásztón, Pécsett, Siófokon, Sümegen, Szentesen, Egerben és Miskolcon idén biztosan elmarad az ünnepi durrogtatás.

Kapcsolódó
Tűzijáték helyett játszóteret építettek Tárnokon
A helyiek úgy döntöttek, nem durrogtatásra költik az önkormányzat pénzét.

Kistarcsán viszont lesz tűzijáték, méghozzá egyedüli megoldással.

Ifj. Juhász István polgármestert sokan megkeresték, hogy augusztus 20-án ne legyen tűzijáték a településen. Internetes szavazást is szerveztek erről, a lakosok döntő többség amellett volt, hogy ne erre költsék a városi közpénzt.

Jelentem, elfogadtam a döntést. Az így megspórolt összeget ajánljuk fel azoknak, akiknek a nyugati, meggondolatlan szankciók miatt kialakult energia vészhelyzet problémákat okozhat a télen

– írta Facebook posztjában a polgármester.

A tűzijátékra a városi költségvetésben biztosított 440 ezer forintból tűzifát vesznek, amit a legrászorulóbb idős emberek kapnak meg. Ennek elosztásáról a helyi Alapszolgáltatási Központ gondoskodik.

Újabb jó hír: a tűzijáték nem marad el augusztus 20-án. Saját, augusztusi fizetésemből felajánlom az ehhez szükséges összeget, hogy a családok, idősek, fiatalok együtt ünnepelhessenek a koncertek után. Szeretném, hogy valóban felhőtlenül teljen ez a nap mindenkinek

– közölte ifj, Juhász István, akinek bejelentését nagyon sokan örömmel fogadták.

Kapcsolódó
Lakossági kérésre lefújták a tűzijátékot Gyöngyösön
A korábbi években is megoszlottak a vélemények az augusztus 20-i tűzijátékról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.