Virágzó vidékünk

Szárnyra kelt a hétszázadik mentett tojásból keltetett túzokcsibe Dévaványán

KOVÁCS SÁNDOR/KNPI
KOVÁCS SÁNDOR/KNPI
Idén kel szárnyra a hétszázadik, mentett tojásból keltetett túzokcsibe a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Túzokvédelmi Állomásán – közölték a nemzeti park honlapján.

A Túzokvédelmi Állomás már 1978. október 30-a óta működik Dévaványán. Az egész országból ide hozzák a mentett túzoktojásokat, melyeket veszélyeztetett fészkekben találtak. Itt keltetnek, majd felnevelik a kikelt madarakat, végül pedig visszavadítják őket, hogy a természetes környezetükben élhessenek.

Kapcsolódó
Számos veszély leselkedik a mostanában kikelő túzokcsibékre
A kikelt fiókákra számtalan veszély leselkedik, a ragadozókon kívül a mezőgazdasági művelés is végzetes károkat okozhat.

Mivel az állatokat megfigyelés alatt tartják, így tudják, hogy az itt nevelt túzokcsibék teljes értékű egyedeivé váltak a Dévaványai-Ecsegi puszták vadon élő túzokállományának.

Az idei fiókákkal együtt már elérték a hétszázas nevelt egyedszámot. Ez rendkívül magas szám, ugyanis hazánkban összesen körülbelül 1500 túzok él, ebből 600 példány Dévaványa környékén.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik