20 éve ilyenkor éppen tetőzött a Duna

2002 augusztusában rekord magas volt a vízszint, most az apály az úr.
Kapcsolódó cikkek

Míg az utóbbi hetekben, sőt hónapokban csakis arról hallani, hogyan tűnnek el szépen lassan tavaink, folyóink, hogy mennyire alacsony a vízállás mindenhol, érdekes tény, hogy 20 évvel ezelőtt, éppen ebben az időszakban, 2002. augusztus 17-18-án tetőzött a Duna. Árhulláma az addig mért legnagyobb vízszint új értéke lett, olvasható az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság honlapján.

Kapcsolódó
Porzik a Szinva-patak, alig csobog a lillafüredi vízesés
A következő napokra prognosztizált eső kincset érne.

A mért érték Győrnél 807 centiméter volt, az akkori legnagyobb vízszintet 53 centiméterrel meghaladva.

Sajnos jelenleg az apály az úr, a Duna alacsony vízállása miatt például a visegrádi körjáratok a dömösi, a nagymarosi és a zebegényi kikötőt nem érintik, hiszen a mért értékek nem érik el a hajózáshoz kívánt szintet, néhol még a 30 centimétert sem.

Érdekes párhuzam a 2022-es évvel, hogy 20 évvel ezelőtt is aszályos, vízhiányos időszak volt tapasztalható az év első felében.

Ilyen volt a Duna 20 éve

eduvizig.hu
eduvizig.hu
eduvizig.hu

És ilyen ma

Kovács Anikó/MTI
Kovács Anikó/MTI
Kovács Anikó/MTI
Krizsán Csaba/MTI
Kapcsolódó
Olyan alacsony a vízszint, hogy szivattyúzzák a vizet a ráckevei Duna-ágba
Az utóbbi időszak csapadékszegény időjárása következtében rendkívül alacsony vízállás alakult ki a Duna magyarországi szakaszán.