Virágzó vidékünk

Csodakapu vezet a Pilisből a Visegrádi-hegységbe

Hívhatjuk szurdoknak, völgynek, vízesésnek, de még alagútnak is, hiszen ezek mindegyike megtalálható Dömörkapuban.

A kapu a Pilisből vezet át a Visegrádi-hegységbe, és csodaszép tájon keresztül kapaszkodhatunk fel Pilisszentászlóra sőt, az erdei utakon Dobogókőre is eljuthatunk.

Kapcsolódó
Felejthetetlen látványt kínál az ország legifjabb túraútvonala
A Visegrádi-hegység közkedvelt túraösvénye Pilisszentlászlóról indul.

Szentendréről a Szentlászlói úton haladva kell letérnünk az Annavölgyi útra, ami lényegben átváltozik egy idő után Dömörkapui úttá – el sem lehet téveszteni. Már a várost elhagyva magával ragadja a kirándulót a pilisi táj szépsége és változatossága. A terep könnyű túraút, kíméletesen emelkedik, és végig aszfalton vezet a Dömörkapuig, ahol egy nagy parkolóban hagyhatjuk az autót, és vehetjük ki a kocsiból a kerékpárt.

Itt azok is megtalálják az ideális kirándulóhelyet, akik a kényelmes erdei utat elhagyva, a terepen tennék próbára izmaikat vagy épp a futócipőjüket: több túraösvény is keresztezi az aszfaltos utat, és fel lehet kapaszkodni Pilisszentlászlóra, de indul túraútvonal a Sikárosi rétre, onnan pedig tovább a Lajos forráshoz, ahonnan e sorok írója évekig hordta a forrásvizet.

A Dömörkapu egy eredetileg szurdokszerű képződmény, amit idővel az emberi kéz szélesített ki, és vette fel mai völgy alakját. Neve török eredetű, jelentése vaskapu. A szoros átjáróként szolgált a Visegrádi hegységbe.

Szentendre városát is átszelő Bükkös-patak csordogál itt, a Dömörkapunál szűk vájatban haladt a víz, míg az út mindkét oldalán hatalmas sziklafalak fogták azt közre. Közel 50 éven keresztül az 1960-as évekig bányászták itt az andezitet. A munkálatok során a szurdok folyamatosan szélesedett, végül elveszítette szurdok jellegét.

Az andezitet amúgy házak vagy autóutak építéséhez használtak fel. A túra során láthatjuk a bezárt, egykori kőbányát is, az erős, fagyálló kőzetet pedig jobban szemügyre tudjuk venni a vízesésnél, ahová érdemes leereszkednünk, és eltölteni ott akár egy órát is, a testi-lelki feltöltődés akár a maximum szintre is felkúszhat.

A vízesés alatt egy kisebb medence alakult ki, ahol a nyári hőségben meg is mosakodhatunk, és akár térdig beleállhatunk a jéghideg vízbe, de csak óvatosan, mert ez a hely egy igazi rákbölcső is, itt nevelkedik a Bükkös egyik komolyabb kolóniája. Ezt amolyan amatőr természetbúvárként jegyezzük meg túránk során szerzett tapasztaltokra támaszkodva.

Kirándulásunk alkalmával ugyanis két ifjú tanulmányozta épp a folyami rákok életét, persze csak óvatosan megfogva őket, lefotózták az állatkákat, kicsit megfigyelték, majd mindet visszaengedték a kis természetes medencéjükbe.

A Dömörkapu egy olyan átjáró, ami természeti kincsekhez vezet, kis csodákhoz a városi lét után, és ahol minden korosztály megtalálhatja a maga rekreációs kalandjait. Aki még nem járt arra, írja fel a bakancslistára, mert biztos, hogy visszatérő vendég lesz majd belőle…

Kapcsolódó
Kalandos szurdoktúrát kínál a Mátra híres kanyonja
Nagy esőzések esetén a megduzzadt patak a mai napig alakítja küllemét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik