Virágzó vidékünk

Méltán lehetne világörökség a titokzatos árokrendszer

Csörsz-árok Mente Egyesület
Csörsz-árok Mente Egyesület
Történetét legendák övezik. Birtokba vették a gödöllői gyerekek az első Csörsz-árok tanösvényt.

Ókori történelmi kulturális örökségünk az 1260 kilométer hosszú Csörsz-árok összeköt embereket, településeket, tájakat, országokat, múltat és jelent. Idén elkészült a Csörsz-árok első tanösvénye Gödöllő és Valkó között, szépséges erdős vidéken, a Juharosban.

Kapcsolódó
Tatárjárás korabeli erődre bukkantak Kelebiánál
Zománcozott-aranyozott vereteket, az egykori templom harangjának darabjait és egy érmegyűjteményt is találtak a régészek.

A gödöllői Szent István Egyetem egykori professzorához, Füleky Györgyhöz kötődik a tanösvény története.

Zsuzsa, Ön ugye térképész? Rajzolja már fel a Csörsz-árkot a térképre! – hangzott egykor professzorom kérése, és így kezdődött Magyarország legifjabb tanösvényének története. Egy ideig reménykedtem, hogy elfelejti, – mert volt elég gondom az általam vezetett tanszékkel is – , de amikor már nyolcadik alkalommal is firtatta, végre megkérdeztem: „Tanár Úr! Mégis, mi az a Csörsz-árok egyáltalán?” Azóta életem egyik fontos küldetése az árokrendszer

– emlékezett Székely Zsuzsanna PhD a Sokszínű Vidéknek.

facebook/ Csörsz-árok Mente Egyesület

Egy királylány és egy szerelmes király

Évtizedekkel ezelőtt csupán egyetlen magyar nyelv olvasókönyvből tanultak az általános iskolások Magyarországon, Székely Zsuzsanna is az alsó tagozaton olvasta Csörsz király mondáját. Innen eredtek halvány emlékei a témáról.

A longobárd királyt megsegítő szegény és emiatt lenézett Csörsz király hadisarcként a longobárd királylány kezét kérte jutalmul, de csak akkor vihette aranyos sátorpalotájába a szépséges Délibábot, ha vízen viszi… Emiatt épült volna a hatalmas Csörsz-árok, hogy a szerelmes király a vízen vihesse kedvesét haza, legalábbis az egyik mondavariáns szerint így történt

– mesélte a tanárnő.

Amerre az ország területén végighúzódik a Csörsz-árok, ott a nép látta, hogy tájidegen és próbálta megmagyarázni a keletkezését, így született meg a csodálatos és változatos mondavilága.

Csörsz-árok Mente Egyesület

Elkezdtem komolyabban foglalkozni a témával, és beleszerettem a Csörsz-árokba, ugyanúgy, mint azok, akik valaha már találkoztak mesés világával. Varázslatos titkok övezik, például, messze nincs még lezárt kutatási eredmény arról, hogy kik építették, mikor és milyen célból

– említette a tanárnő.

Tündérek útja és Attila temetője

Csörsz-árka ókori örökségünk, az Árpád-kori levelekben már Óriások árka néven említik a gigantikus építményt. Tündérek útja, Szépasszonyok útja, Ördögárok – misztikus hangzású nevek, melyek a múlt ködébe vesznek, és különös rokonságban állnak ősi csillagképekkel.

facebook/ csörsz-árok Mente Egyesület

A Csörsz-árokrendszer a Kárpát-medence legnagyobb ember által alkotott építménye, készítői 15 millió köbméter földet termeltek ki. A Dunakanyarból indul, végigfut az Észak-Alföldön, majd délre fordul, és Debrecen után kilép a mai országhatáron. Nagyvárad, Arad Temesvár és Versec érintésével egészen az Al-Dunáig ér. Közel 2 évezrede húzódik Magyarország területén, mégis, alig ismerik az emberek.

Mintegy 1260 kilométer a teljes hossza az árokrendszernek, szélessége 3-4 méter és 10 méter között változik, mélysége 1,5-3 méterig terjed. Különböző korokban mindig használták, más-más céllal.

A nép régtől fogva megérezte, hogy ez a különleges felszíni forma tájidegen, ezért az évszázadok alatt színes mondavilág kapcsolódott az ősi építményhez. Attila királyt is említik a nép ajkán élő Csörsz-mondák: a Tisza ideiglenes elterelésére is szolgáló árkot a király temetésével hozzák összefüggésbe.

Élményszerzés és ismeretterjesztés

2012-ben megalapítottuk a Csörsz-árok Mente Egyesületünket, aminek bárki a tagja lehet. Aki úgy érzi, hogy itt a helye, azt örömmel fogadjuk. A legnagyobb közösségi oldalon 200 követőnk van, és egymást segítve jutunk előre

– sorolta az eredményeket az egyesületi elnök.

Térképi pontosítások, a GIS alapadatbázis létrehozása, a virtuális tanösvény készítése, a védettségi fokozat erősítése (megkérdőjelezhető ex lege védettségből világörökség), a publikálások és közkinccsé tétel részben szakmai fórumokon – mindezek az egyesületi tagok önzetlen munkájának köszönhetők.

A tudományos konferenciák mellett diplomamunkák is születtek a témából, vándorkiállítások és rádióműsorok viszik hírét önkéntes munkájuknak.

Ma már egyetemen oktatják a Csörsz-árkot, időközben államvizsga-tétel lett. A gödöllőiek felkerültek a bakancslistás túrák közé is az évi rendes Csörsz névnapi Csörsz-gulyásos Csörsz-túrával.

Munkánk a védelmi fokozat erősítésére vonatkozó törekvés, hiszen az árokrendszer Anglia és Skócia határán lévő unokatestvérei már a világörökség részei. Minden adatát térinformatikai rendszerbe vonjuk, hogy minél teljesebben adhassuk át az utókornak. Pontosítjuk futásának térképezését, közkinccsé tesszük előadásokkal, plakát, makett és festmény kiállítással, kirándulásokkal, ismeretterjesztő kiadványok készítésével. Ma még csak megbújik a tájban a jövő gazdasági potenciálja

– vázolta a további feladatokat a docens.

Csörsz-árok Mente Egyesület

Finom volt a Csörsz-gulyás

Az egyesület tagjai, és baráti körük már korábban is jártak a nyáron kirakott tanösvényen, de szervezetten az első csoportos kirándulást a gödöllői Szent Imre Általános Iskola negyedikes diákjaival tették meg, Tóth Katalin osztályfőnök kérésére. Bajvívás, lovagi ceremónia, erdei túra és ízletes bográcsgulyás – felejthetetlen élményekkel gazdagodtak a kis diákok.

Örülünk, hogy lelkes fiataloknak mutathattuk meg a kincsünket, hiszen üdítően tiszta lelkűek, fogékonyak, okosak, kedvesek, lelkesek. Éreztük, hogy beavatottak, akik tovább fogják vinni a Csörsz-árok ügyét, és talán a megélhetésüket is jelentheti majd később

– értékelt a szakember.

Akik segíteni szeretnék a gödöllői lokálpatrióták értékes munkáját, az adó 1%-os felajánlásával tehetik meg. Erre az adószámra fogadják a felajánlásokat: 18397224-1-13 Csörsz-árok Mente Egyesület.

Kapcsolódó
Visszaálmodták Rákóczi fejedelem gyerekkorát
Lezárult Regéc várában az elmúlt háromszáz év legnagyobb fejlesztése.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik