Vörös szőnyegként pompázik a kardoskúti Fehér-tó

Rendkívüli látvány.
Kapcsolódó cikkek

Különleges látvány fogadja mindazokat, akik ellátogatnak szeptember 17-én Kardoskútra, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Kardoskút Község Önkormányzatának közös rendezvényére, a XXI. Fehértó Napjára. A tómeder ugyanis vörös színben pompázik, csak néhol törik meg fehér szikfoltok, olvasható a park honlapján.

Mint írják, mivel a Fehér-tó egész nyáron teljesen kiszáradt állapotában volt, ezért a mederaljzat fehérre fakult a karbonátos feláramlások, az összegyűlt sziksó (szóda) miatt.

Ilyet már korábbi években is láthattunk, idén azonban – távolról nézve –, ez a fehérség alig észlelhető, mert szokatlanul sok a mederben a magyar sóballa, szinte a meder egész felületét beborítja

– fogalmaznak.

A közleményben arra is kitérnek, a szárazságot és a sót is kiválóan tűrő sóballák mostanra már zöldről vörös színűre váltottak. A tövek nagyon magasak és nagyon terebélyesek, szinte vörös szőnyegként borítják be a tómedret. Mivel már kezdenek széthajolni, így közelebbről a fehér meder is láthatóvá válik. A magyar sóballa mellett bár kisebb számban, de jelen van egy másik sótűrő növény, a védett sziki ballagófű is.

Palcsek István Szilárd / KMNPI

A nyugati meder közepén van egy érdekes, nagyobb területet elfoglaló rész, melyben 30 centiméternél is magasabb, homogén, fehér felszínű kiemelkedések vannak. A nemrég érkezett csapadék hatására a kiemelkedő részek között megállt a víz, kis tócsákat, foltokat alkotva. Amikor süt a nap, akkor ezek a vízfelületek is különleges fényben díszlenek.

Vannak olyan tócsák, amelyek kéknek mutatkoznak, de olyanok is, melyekben már elszaporodtak a mikroorganizmusok, beindult az algásodás, ezért sárgás-zöldes a színezetük. A nyugati tófelület tehát mozaikszerűen tagolódik, miközben a magyar sóballák a csapadékvízzel feltöltött foltokban és a fehér színű, kiemelkedő részeken egyaránt jelen vannak. Bár a tócsákban gyakorlatilag csak csapadékvíz van, mégis átlátszatlanok, zavarosak, mert nagyon sok bennük a lebegő szervetlen anyag. Az első őszi esők hatására megjelenő kis vizek egyre több vonuló partimadarat is idevonzanak.

A Fehér-tó közvetlen környezete az év többi napján nem látogatható, de szeptember 17-én, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi nyílt napján szakvezetők segítségével bárki sétálhat a medrében.

Kapcsolódó
Lett még egy Velencei-tó Magyarországon
A Mohosz főigazgatója szerint ez viccnek is rossz.