Virágzó vidékünk

Rombolunk, ha kőtornyokat építünk a természetben

Néhány éve kezdtek elterjedni a természetben kövekből épített tornyok. Néhol egész toronyerdők keletkeztek, amiket, egymást túllicitálva próbálnak az minél magasabbra emelni a készítőik. Érdekes látvány, de a természetnek egyáltalán nem teszünk jót vele.

Vannak, akik kifejezetten a kőtornyos fotókért látogatnak el egy-egy helyre, ami tulajdonképpen pozitívum is lehetne, de a kövek elmozdításával sok élőlény lakhelye sérül.

Kapcsolódó
Felejthetetlen látványt kínál az ország legifjabb túraútvonala
A Visegrádi-hegység közkedvelt túraösvénye Pilisszentlászlóról indul.

A Zemplén Fanatik Szabadidősport és Természetvédelmi Egyesület kampányt indított a kőtornyok ellen. Példájukban a Megyer-hegy kilátóját említik a honlapjukon.

Mivel ezen a vidéken semmilyen spirituális kötödésük nincs a kőtornyoknak, az egyesület a kilátó üzemeltetőjével közösen figyelemfelhívó kampányt indít. Fontos felhívni a kirándulók figyelmét arra, hogy micsoda körforgás megy a kövek alatt, ha azokat nem háborgatják. Ha viszont mindig összehordják a köveket az arra járók egy fotó miatt, akkor az alatta élő állatok és növényi organizmusok elveszítik az élőhelyüket és a terület tönkremegy, varázsa megszűnik.

– írják az oldalukon.

A kampány részeként toronybontási akciót indítottak és táblákat is kihelyeztek „Rombolsz, ha építed!” felirattal.

Kapcsolódó
Természetjáró Guinness-rekord-kísérletre készülnek a kéktúrázók
A leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósulhat majd meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik