Virágzó vidékünk

Álomfalat festett a kiskunhalasi kórház gyermekosztályának folyosójára

Facebook / Álomfal
Facebook / Álomfal
A helyi művész újjávarázsolta a falat.

Csodálatos festménnyel gazdagodott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekosztálya – írta  Facebook bejegyzésében az intézmény.

Kapcsolódó

Alterné Kiss Olgának, az Álomfal megálmodójának köszönhetően meseszép alkotással gazdagodott a kórházi folyosó. A kreatív alkotó lelkében akkor született meg az ötlet, amikor eltöltött egy napot az osztályon. A művésznő annak a lehetőségét kereste, hogyan segíthetne azoknak, akik valamilyen okból a gyermekükkel kórházba kényszerülnek. Olgának vannak elmentett illusztrációi, ezekből szokott javaslatokat mutatni a helyszínen. Így történt ez a kiskunhalasi kórházban esetében is.

Úgy gondoltam, ezek a padon várakozó, egymással beszélgető állatfigurák megmozgatják majd a gyerekek és talán a szülők fantáziáját is. Miközben az apróságok várakoznak, anyukájuk akár a képen szereplő állatokról is mesélhet nekik történeteket. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a vidám figurák megnyugtatják a szorongó, izguló gyerekeket

– mesélt a kreatív alkotó a Sokszínű Vidéknek.

Facebook / Álomfal

Az alkotó Álomfal nevű oldalán, Facebook-bejegyzésében így számolt be a festmény születésének körülményeiről:

Anyaként tudom, hogy milyen sokat jelent a környezet, akár csak perceket, akár hosszú napokat kell adott helyen eltölteni. Ha a fehérség helyett vidám, színes, csupa-élet történetek jelennek meg a falon. Ha tudsz mihez nyúlni, amikor a kicsidet – és téged is – áthatja a félelem az ismeretlentől. Ezért ajánlottam fel egy teljes napi munkámat kifejezetten egy kórház gyermekosztálya számára.

A kreatív festő azt is hozzátette, nem volt egyszerű nap számára amikor elkészítette a freskót.

A színeket nagyon szeretem. Szabad kézzel rajzolom fel a figurákat, a főbb vonalakról ceruzás skiccet készítek, majd színezőpasztás beltéri falfestékkel kitöltöm az alakokat. A színeket, árnyalatokat persze nekem kell kikeverni festés közben

– vallott a technikáról az alkotó.

A művésznő megtapasztalhatta, milyen az élet az osztályon, és úgy érezte, feltöltődve, és boldogan távozhatott miután a munkát befejezte. Alterné Kiss Olga azt reméli, hogy a kórházba kényszerűlő gyerekek és szüleik számára is derűs perceket hozhat a festménye.

Kapcsolódó
Aranyhalakkal és tavirózsákkal lehelt életet a kopott házfalba
Dekoratív street art alkotással gazdagodott Tapolca.
Olvasói sztorik