Daruleskor ne zavarjuk meg a madarakat

Ne használjunk drónt és ne fényképezzünk vakuval.
Kapcsolódó cikkek

Egyik legnagyobb természeti látványosságunk az őszi daruvonulás a Hortobágyon. Idén átlag feletti számú, mintegy 125 ezer madár pihen a Hortobágyi Nemzeti Parkban, akik aztán a hajnali és alkonyi égen áthúzva kivételes jelenségnek számítanak.

A darvak általában a gyepeken és a szántókon keresnek élelmet, magvakat, gumókat, rovarokat, esetleg kisebb gerinceseket, éjszakára nedves gyepekre, mocsarakba, lecsapolt halastavakra szállnak le. Egy-egy helyen óriási tömegekben gyűlnek össze, akár tízezren is éjszakázhatnak egymás közelében. Az erre a területekre való behúzást nevezik daruvonulásnak, mely legtöbbször hangos krúgatással jár együtt.

Érthető módon sokan szeretnék megnézni a darvak vonulását, de be kell tartanunk néhány szabályt, ha nem szeretnénk megzavarni a madarakat – írják a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

A darut számos nemzetközi egyezmény is oltalom alá helyezi (Berni, Bonni, Washingtoni stb.), Natura 2000 jelölőfaj, Magyarországon védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50 ezer Ft.

Kapcsolódó
Már 125 ezer daru pihen a Hortobágyon
A szám átlag feletti, így az előzetes várakozásokra jelentősen rácáfolt.