Virágzó vidékünk

Repülők közlekedhetnek jövőre a Balaton és Erdély között

Unsplash
Unsplash
Eredményesen végződött az Aeroexpress légitársaság erdélyi járatait tesztelő időszaka, már a folytatáson gondolkodnak.

Az elmúlt két hónapban Budapest, illetve Debrecen városaiból indultak járatok Kolozsvárra és Marosvásárhelyre, ezek iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a tervek szerint nem csak a keleti, hanem a nyugati országrészt is összekötik Erdéllyel. Az elképzelések alapján jövő nyártól a Balatonhoz is lehet majd repülni Erdélyből.

Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress csoport alapító résztulajdonosa a Sonline-nak elmondta, hogy hétről hétre 20-30 százalékkal emelkedett a foglalások száma a teljes járatrendszerre vonatkozóan. Kiemelkedően népszerűnek bizonyult a magyar főváros és Kolozsvár régóta várt légi összeköttetése.

Emellett a balatoni vízirepülés folytatása is tervben van.

Szeretnénk, hogy hidroplánunkkal több somogyi helyszínre is ellátogatnak a következő szezonban, ezzel a géppel nem a rendszeres utasszállítás a cél, hanem az különleges turisztikai élmény, amit nyújtani tud az utasoknak.

Az I. világháború során Keszthelynél álltak meg pihenni, tankolni a repülőgépek, mielőtt tovább indultak volna Triesztbe. 1923 nyarán a nagyközönség számára is elérhetővé váltak a hidroplánok: beindultak a Budapest-Balaton közötti taxi-repülések is. A II. világháborút követően a múlt homályába veszett a vízi repülés, az Aeroexpress célja, hogy feltámassza azt.

Kapcsolódó
Csodás fotók a Hold és a repülők égi "játékáról"
Ebben a hónapban ennél szebb égi jelenséget aligha kaptak lencsevégre.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik