Virágzó vidékünk

500 famatuzsálem a zalai táj kincse

youtube
youtube
A fafaj összetételükre jellemző a kocsányos tölgy, cser és vadkörte alkotta elegy.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-Zala Tájegységben az elmúlt két évben több mint 500 – erdőkben, legelőkön, települések belterületén és zártkertekben lévő idős, nagy méreteket elért – famatuzsálemet dokumentáltak, tájékoztatott a nemzeti park.

A faegyedek adattárba rendezéséhez a fafaj meghatározása után a 130 cm magasan, úgynevezett mellmagasságban mért kerület, a környezetében elfoglalt hely, egészségi állapot és a térképi koordináták kerülnek felvételre.

Fás legelők, illetve maradványaik jellemzően a Nemesnép-Belsősárd-Lenti-Letenye-Nagykanizsa-Nagyrécse vonal mentén kerültek felvételre, de jelentősnek számítanak Orosztony, Kacorlak és Szentpéterúr határában lévők is. A fafaj összetételükre jellemző a kocsányos tölgy, cser és vadkörte alkotta elegy

– írták.

Szakrális helyeken, temetők, templomok, kápolnák körül, parkokban is találkozhatunk óriási fákkal. Ezeken a helyeken jóval nagyobb esélyük van az idős példányoknak, mivel károsodásuk esetén faápolók szakszerű segítségével esélyt kaphatnak a regenerálódásra. Megőrzésükre és utánpótlásukra talán ezeken a helyeken van a legnagyobb esély.

Szőlőhegyeken jellemzően a szelídgesztenyék érnek el magas kort és nagy méreteket, de mindenképpen meg kell említeni a mára ritkának mondható, egyik védett fafajunkat, a házi berkenyét.

Sokszor elhangzó kérdés, hogy hány éves lehet az adott fa. Erre sokszor lehetetlen pontos választ adni. A fák mérete függ az adott fafajtól, a környezetétől, a termőhelytől. Nem ritka, hogy egy több száz évesnek becsült fa kidőlése után megszámolt évgyűrűi alapján még a 100 évet sem éri el. Azért a magányosan álló 6-7 m kerületű tölgyek, gesztenyék valószínűleg meghaladják e kort, míg a vadgyümölcsök, molyhos tölgyek szerényebb méreteket érnek el, évgyűrűszerkezetük jóval sűrűbb, mivel lassabb növekedésűek

– fogalmaztak.

Íme néhány kiemelkedő méretű és szépségű fa a megmért félezernyiből

  • A Nénai tölgy 767 cm kerületű, jellegzetes famatuzsálem alakjával minden látogatóját lenyűgözi. Koronájának kisebb része elhalt, törzséről kéregdarabok váltak le, de azért büszkén áll a réten.
  • Borsfa határában álló 642 cm kerületű kocsányos tölgy mellett áll néhány méretesebb vadkörte is, ők élvezhetik még a körülöttük lévő gyepen legelő nyáj társaságát.
  • Kacorlak legelőjén rendhagyó módon csak vadkörte példányok alkotják a fás legelőt. Tavasszal a 39 körtefa fehér virágkoronájával szemet gyönyörködtető látvány.
  • Lentiszombathely vasútállomása mellett található egy Mária szobrocskát őrző fa. Környezete rendezett, sokszor díszítik virágokkal, a kis padon pedig megpihenhetnek az elcsendesedni vágyók. A fát villámcsapás érte, sok helyen korhadt, üreges, de tölgyhöz méltóan állja még a próbát.
  • Teskánd mellett az Ilona-kápolnánál négy és fél méteres kerületű kislevelű hárs emeli a festői látványt.

Aki többet szeretne megtudni a fákról, annak javasolják a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által hagyományteremtő szándékkal meghirdetett – tavasszal és ősszel tartandó – „Csemetétől a famatuzsálemig” elnevezésű túrákon való részvételt.

Kapcsolódó
Természeti örökségünk felbecsülhetetlen értékei a famatuzsálemek
11 év alatt csaknem 2 ezer faegyedet vizsgált meg a MATE kutatója, hogy feltérképezze hazánk faóriásait.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik