Virágzó vidékünk

Három évtized után bezár Tatabánya első hamburgerese

Google/Révész István
Google/Révész István

Csongrádi Endre tulajdonos vagy ahogy sokan ismerik, Dixie bácsi 1989-ben nyitotta meg hamburgerezőjét, most azonban lehúzza a rolót – írta meg a Kemma.

December 31-én nyit ki utoljára a Dixie.

Talán nem is lehet összefoglalni néhány mondatban, mit jelent nekünk a Dixie. Ez volt az életünk. Nem volt könnyű meghozni a döntést, de elfáradtunk. Egy idő után megváltozik a fontossági sorrend. Első a család, aztán jön az egészség és csak ezt követi a hamburger

– mondta el a lapnak Endre, aki hozzátette, nem lehet elmenni a vendéglátókat érintő kálvária mellett, úgy mint az 1 millió 400 ezres villanyszámla, az alapanyag-beszerzés változtatásai és közben itt van a három gyermeke és nyolc unokája.

1989. június 16-án, pénteken nyitottunk. Tatabánya első hamburgerezőjeként. Akkor még csak Budapesten működött gyorsétterem

– emlékezett a tulajdonos, megemlítve, hogy ezzel a világméretű hálózatot, a McDonald’s-ot is megelőzték, ami csak öt évvel később nyílt meg a megyeszékhelyen.

A tatabányai gyorsétterem a végsőkig gazdaságosan működött. Mindezért a bővülő kínálat „felelt”. A saját fűszerkeverékkel átsütött csirke is népszerű. Csakúgy, mint a rántott sajtok, a karfiolok, a gombák és a répahasábok, amik eredeti amerikai sütőkben készülnek. Endre szerint a Dixie egy fűszerszállító hajó után kapta a nevét, ami az emblémán is látható.

Kapcsolódó
Bezár a Nyugat-Dunántúl kultikus csárdája
A rezsiválság nem kímélte a 26 éve nyitva tartó vendéglátó egységet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik