Virágzó vidékünk

Esélyt kapott az újraindulásra a siófoki élményfürdő

FACEBOOK/GALERIUS FÜRDŐ
FACEBOOK/GALERIUS FÜRDŐ
Közel egymilliárd forint pályázati támogatáshoz jutottak.

Mint azt korábban megírtuk, 2021. júniusában határozatlan időre bezárt a siófoki Galerius-fürdő, miután egy szakértői vélemény készült a létesítmény állapotáról, mely megállapította, hogy a nem megfelelő szellőzés miatt omlik a plafon a fürdőtérben, ami használhatatlanná vált.

Ezt követően szakértők mérték fel a 2006-ban átadott létesítmény állapotát, s arra a megállapításra jutottak, hogy mintegy 1,2 milliárd forintba kerülne annak teljes felújítása.

Siófok önkormányzata a tények ismeretében úgy határozott, hogy a felújítás érdekében feltérképezi a pályázati és támogatási lehetőségeket, amik meg is történtek.

A bezárt fürdő ügyében jó hírt kapott még karácsony előtt a városvezetés: a Balaton-parti Kft. egyik benyújtott pályázata sikeres lett, a turisztikai fejlesztések között 900 millió forint támogatásra érdemesült a Galerius Fürdő felújítása

– írta a siofok.hu.

Dr. Lengyel Róbert polgármester tájékoztatása szerint a medencetéri technológiák fejlesztése és a szolgáltatási színvonal növelése férhet bele ebbe a pénzbe, e mellett még várják egy másik, a műszaki felújítást biztosító pályázat kiírását is.

Kapcsolódó
Két hónap után bezárt az ország legújabb termálfürdője
A vendégek nem élvezhették sokáig a 38-40 Celsius-fokos nátrium-kloridos és hidrogén-karbonátos hévizet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik