Virágzó vidékünk

Megmentik a nyáron bezárt siófoki élményfürdőt

facebook/galérius fürdő
facebook/galérius fürdő
Az üzemeltető szerint a tervezés és a kivitelezés összességében 53 hetet, vagyis nagyjából egy évet vehet igénybe optimális esetben.

Elkezdődhet a siófoki Galérius fürdő felújításának a tervezése, a jövő évi költségvetésben erre nettó 14,7 millió forintot biztosít a város önkormányzata, írta a siofok.hu.

Kapcsolódó

Mint azt megírtuk, az idei nyári főszezonban, júniusban határozatlan időre bezárt a Galérius fürdő, miután egy szakértői vélemény készült a létesítmény állapotáról, mely megállapította, hogy a nem megfelelő szellőzés miatt omlik a plafon a fürdőtérben és az használhatatlanná vált.

Azóta szakértők mérték fel a 2006-ban átadott létesítmény állapotát, s arra a megállapításra jutottak, hogy mintegy 1,2 milliárd forintba kerülne a teljes felújítása.

Az üzemeltető Balaton-parti Kft. időközben generáltervezői ajánlatokat kért, s a legkedvezőbb, nettó 14,7 milliós ajánlatra most a város képviselő-testülete is rábólintott. A kft. kalkulációja szerint 12 hét kell a tervek elkészültére.

A képviselő-testület határozata értelmében addig is fel kell térképezni a pályázati, támogatási lehetőségeket, amelyek segítségével neki lehetne majd vágni a beruházásnak, s meg kell vizsgálni azt is, hogy a Balaton-parti Kft. milyen módon és feltételekkel tudna hitelt felvenni erre a célra

– olvasható a portálon.

A kft. ütemterve szerint a tervezés és a kivitelezés összességében 53 hetet, vagyis nagyjából egy évet vehet igénybe optimális esetben. Azt természetesen csak a kiviteli árajánlatok birtokában lehet majd megmondani, hogy pontosan mennyibe is kerülne a fürdő teljes felújítása.

A jelenleg ismert 1,2-1,5 milliárd forintos költségbecslés már számol az inflációval és az esetleges további építőanyagár-emelkedéssel is. A Balaton-parti Kft. becsült üzemeltetési költségvetést is készített, hogy ne csak a felújítási, hanem a fürdő nyitás utáni fenntartási költségeivel is számolni tudjanak.

Kapcsolódó
Két hónap után bezárt az ország legújabb termálfürdője
A vendégek nem élvezhették sokáig a 38-40 Celsius-fokos nátrium-kloridos és hidrogén-karbonátos hévizet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik