Virágzó vidékünk

Hatodszor is Európa legszebbje a miskolci adventi villamos

mvk.zrt/Facebook
mvk.zrt/Facebook
A jármű eddig minden évben megnyerte a versenyt.

Január másodikáig tartott a szavazás, amit immár hatodik alkalommal rendezett meg a cseh portál, az MHD86.cz. A közönségszavazáson Európa legszebb villamosát keresték, amelyet, megvédve címét, idén is a miskolci adventi villamos nyert meg, így ezúttal is a miskolci Tátra lett Európa legszebbje, írja a minap.hu.

Az idei szavazáson tizenkét ország harminckét villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért. A második helyen Pilsen, a harmadikon pedig Prága szerelvénye végzett, így ők is megvédték a tavalyi helyezésüket. A negyedik helyezett Ostrava villamosa, míg az ötödik a horvát Eszék kocsija lett.

Miskolc ČKD Tatra KT8D5 öt típusú kocsija hatodik alkalommal nyerte meg a megmérettetést, ami talán annak is köszönthető, hogy ez a szerelvény kifejezetten csak az ünnepek alatt közlekedik, ezért a belső tere is tökéletesen díszített

– írták a közleményben.

A miskolci villamos annak ellenére is győzni tudott, hogy a szerelvény díszítése az elmúlt évek külső körülményei (járvány, energiaválság) miatt nem változott jelentősen.

mvk.zrt/Facebook

A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe. A mai mézeskalács küllemet 2019 óta viseli, előtte volt  piros – óarany színű és jégpalota formájú is.

A többi helyezett itt tekinthető meg.

Kapcsolódó
Újra közlekedik az ország egyik legkedveltebb kisvasútja
December 17-én és 18-án, valamint 25-én és 26-án elindul a Lillafüredi Fényvonat is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik