Virágzó vidékünk

Előbújt az erdőkben a medvehagyma, kezdődik a gyűjtési szezon

MTI/Varga György
MTI/Varga György
Megkezdődött a medvehagyma-szezon, ami időjárástól függően április elejéig, közepéig tart. A szabályok szerint naponta személyenként összesen 2 kilónyi mennyiség szedhető.

Az MTI fotósa a Zala vármegyei Hahót közelében örökítette meg a medvehagyma-mezőt.

A szabályok betartása mellett arra is figyelni kell, hogy az egészséges és számos gyógyhatással rendelkező, védett növény levelei könnyen összetéveszthetők a mérgező gyöngyvirágéval, a levelek megdörzsölése után azonban eltérő illatuk segíthet az azonosításban.

Saját felhasználásra medvehagymát a március vége és április eleje közötti gyűjtési szezonban, állami erdőben napi 2 kilogrammig bárki szedhet, azonban árusításra gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad.

A Nébih tájékoztatása szerint a kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

MTI/Varga György

A Wikipédia szócikke szerint a  medvehagyma a nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik. Hazánkban főleg a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. Március elejétől már látható hajtásai vannak.

Tömeges tenyészhelye a Zselic, a Gerecse és a Mecsek, ahol legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli lejtőin jelenik meg.

A medvehagymát helytelenül vadfokhagymának is nevezik. A medvehagyma azonban nem a fokhagyma vad változata, bármennyire is így szokták emlegetni. A medvehagyma Allium ursinum, a fokhagyma pedig Allium sativum, tehát két különböző fajról van szó, melyek jellegzetes illatuktól eltekintve nem is hasonlítanak egymásra.

Kapcsolódó
Saját medvehagymát szeretnénk? Így ültethetjük
Nem csak finom, de gyógyhatása is van.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik