Virágzó vidékünk

Egekbe szökhet a balatoni nyaralás ára

Hotel Azúr/Facebook
Hotel Azúr/Facebook
Akár a negyven százalékot is elérheti egyes szálláshelyek drágulása.

Mindennek megy fel az ára, és ez értelemszerűen lecsapódik a szolgáltatások árában. Így lesz ez a Balatonnál is, ahol kimondottan jó szezonra számítanak az idén, de még a tavalyinál is mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki a magyar tenger partján pihenne, írja a Pénzcentrum.

A jó nyári szezon reményére ad okot, hogy jól hajrázott a turisztikai ágazat 2022 végén, és ezt sikerült átmenteni 2023 elejére is, de nem lesz olcsó mulatság a balatoni pihenés.

A tavalyi szezonra a meredeken zuhanó forint nyomta rá a bélyegét, s növelte az árakat, ezt azóta megfejelte az energia árrobbanása, az infláció száguldása és az ezek nyomán jelentkező munkaerőköltségek további emelkedése. Érdeklődés ennek ellenére van. Az eddig beérkező foglalások 40 százalékos növekedést mutatnak a tavaly időarányosan idáig megtett előfoglalásokhoz képest.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyivel nő a vendégek száma, sokkal inkább azt mutatja, hogy idén előbb kezdték meg a vendégek lefoglalni a nyári időpontokat a tavalyihoz képest. Ennek az is lehet az oka, hogy a Balatonon sok helyen dinamikus árazással dolgoznak, amely a kereslethez igazodik, azaz a kereslet határozza meg elsősorban az árak szintjét, éppen ezért nem mindegy, ki mikor és hova foglal.

A legfelkapottabb szállástípusok jelenleg az apartmanok, ezt követik a vendégházak, hotelek. Panzióban a szálláskeresők mindössze 11%-a foglal szállást.

Általános trend, hogy minél távolabb vagyunk a nyártól, annál inkább először a kedvezőbb árú ajánlatok, így jellemzően a non-hotel szálláshelyek fogynak jobban. De ahogy közeledünk a nyárhoz, a hotelek és apartmanok között általában közel azonos a foglalási arány.

A Balaton térségében átlagosan 13 ezer forint lesz egy éjszaka egy főnek, ez 4,9%-os drágulás tavalyhoz képest. De ez településenként, szállástípusonként és konkrét szálláshelyenként is változhat.

Meglátásom szerint nem lesz egységes változás a szállás árakban idén nyáron a Balaton partján. Egyes kategóriák esetében várhatóan maradnak a tavalyihoz hasonló árak, például a magán és egyéb szálláshelyek körében korántsem biztos, hogy mindenki fog emelni. Sokan egyébként a korábbi években már forint-euró árfolyamhoz kötötték az áraikat, még ha nem is hivatalosan. A szolgáltatóknál valószínűleg készülnek már a különféle számítások, amelyek megmutatják, hol van az a szint, ahol még megtérül a kiadás, és mekkora összeggel érdemes vagy szükséges még emelni az árakat

–  mondta el Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Dr. Mörk Lászlót, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke szerint a magánszállásokon nem lesz ritka a 30, de akár a 40 százalékos áremelés. Itt a foglalási roham még nem indult el, ennek egyik legfőbb oka, hogy a háború közelsége miatt külföldi turisták még mindig nem igazán jönnek a korábbi számokban, vagy ha igen, a fővárosban megállnak.

Kapcsolódó
Ezekre figyeljünk, ha kutyával nyaralunk
Egyre többen keresnek olyan nyaralási lehetőséget, ahová a kutyájukat is magukkal tudják vinni. Mire kell figyelni a kutyás nyaralásnál? Biztos jó, ha velünk jön a kedvencünk?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik