Nagyra nőttek a puszták védett virágai

A kiskunsági pusztákon az idei csapadékosabb időnek köszönhetően életerősek és szépek a sárga színben pompázó virágok.

A Körös-Maros Nemzeti Park területén kibontották aranysárga szirmaikat a tavaszi héricsek – olvastuk a nemzeti park oldalán.

A Csanádi pusztákon a tavalyi szárazság után idén egy csapadékosabb tél és kora tavasz volt. Ennek köszönhetően a héricsek most jóval magasabbra nőttek, s virágaik szép nagyok. Az első bimbók március elején jelentek meg, a hónap második felében pedig a felmelegedés hatására beindult az intenzív virágzás, hétről-hétre egyre több a virágzó tő.

A legnagyobb állományok a Királyhegyesi-pusztán vannak, itt idén is több ezer tő virágzására lehet számítani. Emellett a Montág-pusztán is szép számban virítanak az aranysárga virágok.  

Kardoskúti tájegységen belül a Tatársáncon az idei első felmérés alkalmával, március 7-én 7 virágzó tövet találtunk. Ez a mennyiség a hónap közepéig stagnált, majd március 20-ig 51 példányra növekedett. A Fecskési állományban évről-évre egyre több tő kerül elő, a növények magszórásának köszönhetően. Várhatóan a virágzási csúcs a tavalyinál (április 11.) valamivel korábban következik be az idén.

Az utóbbi években a Kígyósi-pusztán is jelentős növekedésnek indult a tavaszi hérics állománya. Tavaly már elérte a 360 tövet, idén eddig 300 tő bújt elő.

A tavaszi hérics védett növény, melynek virágzása március közepétől akár május közepéig is elhúzódhat. Hazánkban az Északi- és a Dunántúli-középhegységben található meg a legnagyobb mennyiségben. A Dél-Tiszántúlon csak szórványosan fordul elő löszgyepekben. A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül legnagyobb állományai a Csanádi pusztákon vannak, de kisebb mennyiségben megtalálható a Tatársánci ősgyepen és a Kígyósi-pusztán is.

Kapcsolódó
Virágzik a tavaszi hérics, fotózza le!
A tavaszi hérics is szerepel a Vadonleső önkéntes adatgyűjtő programjában.