Virágzó vidékünk

Széphalmon kétméteres tojást dekorálhatnak a gyerekek

Húsvét közeledtével sok óriás tojás nő ki a földből országszerte, de Zemplénben  és Hegyközben ez az első.

Van egy kertészet Széphalmon, ami csak pár éve nyitotta meg a kapuit, de első perctől kezdve fontosnak érezték, hogy ne pusztán csak növényekét értékesítsenek, hanem valami pluszt is adjanak azoknak, akik megtisztelik őket és ellátogatnak hozzájuk. A növényeik nevelése és gondozása mellett mindig jut idő arra is, hogy valami extra dolgot nyújtsanak azoknak, akik vásárolni járnak hozzájuk. Vallják, hogy a kertet ápolók és a növényeket-virágokat szerető emberek erős közösséget alkotnak.

Szívügyük, hogy a legfiatalabb generáció is kedvet kapjon a kertészkedéshez

Az ünnepek közeledtével egy újabb ötlettel álltak elő, és a térség első és eddigi legnagyobb tojását alkották meg. Több, mint 2 méteres óriástojás fogadja azokat, akik ellátogatnak hozzájuk. Az alkotók úgy döntöttek hogy a tojást nem profi festőkre, hanem a hozzájuk ellátogató gyerekekre és a rajzolni szerető felnőttekre bízza.

Szeretnék, ha az általuk felállított húsvéti szimbólum most arra is felhívná a figyelmet, hogy az együtt töltött időnél nincs fontosabb. Úgy gondolják, hogy a legszebb húsvéti tojás az, amit a közösség rajzol-fest meg, így szabadon hagytak egy részt és bárki, aki szeretne saját kedvére alkothat rajta.

Meseszép virágok környezetében festhet bárki, aki hozzájuk ellátogat hétvégente 9-16 óráig.   A gyerekek csillogó szemmel a felnőttek pedig gyermeki mosollyal távoznak a kertészetből.

Kapcsolódó
Közeleg a húsvét, nyulak lepték el az ország több pontját
Szemfüles fotósoknak hála, mi is megcsodálhatjuk, hogy ország különböző részein hogyan készülnek a települések a húsvétra.
Olvasói sztorik