Virágzó vidékünk

75 éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Izgalmas programokkal várja utasait kedden.

1947-ben az állam akkori vezetősége egy olyan vasút létrehozása mellett döntött, amelyen a szolgálatot gyermekek látják el. Az építéskor még vegyesen használták a Gyermekvasút és Úttörővasút, de ekkorra már eldőlt: a vasutat úttörők fogják működtetni. Érdekesség, hogy több  helyszín (például a Gödöllői Királyi Kastély környezete, Margit-sziget, Népliget) is szóba került az építésére, a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága végül a budai hegyek mellett döntött 1948 februárjában, mert ugyancsak döntés született a Csillebérc környékén létesítendő úttörőtáborról. Ennek megközelítésére építették a vasutat.  A kisvasút építése 1948. április 11-én kezdődött. A költségtakarékosság miatt három részletben készült el. A rohamtempóban épülő, keskeny nyomközű, azaz 760 mm-es nyomtávú vasútvonalat önkéntesek, egyetemisták készítették el.

A vasútvonal megnyitásának napján az első utasokat vasutas egyenruhába öltözött úttörők fogadták. A korabeli ideológia szerint az Úttörővasút a szocialista nevelés egyik eszköze volt. Az Úttörővasútra úgynevezett “problémás gyerekek” nem kerülhettek, csak jeles vagy jórendű tanulókat vettek fel, bármely tantárgyból a hármas osztályzat kizáró ok volt. Fennállásának teljes idején jellemzően mindig többszörös volt a túljelentkezés. 2015-ben bekerült a Guinness-rekordok közé, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

Építésének 75 éves évfordulójára a tavaszi szünet utolsó napján, kedden izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz indulóállomásán, Széchenyihegyen – közölte honlapján a MÁV.

Járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készülnek, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is. Lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős MÁVAG Tr5-ös nosztalgiabuszt is.

Széchenyihegy állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik alkalmi kiállítás. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, utóbbiban ünnepi emlékbélyegzés is lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben LEGO bemutatón is felsorakoznak.

Az ünnepi alkalom miatt sűrűbben, 40-50 percenként közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) napközben nosztalgiavonatok indulnak, de vezetett séta keretében is legyalogolható a 3 kilométeres vonalrész, miközben sok érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a kezdetekről.

Kapcsolódó
Fagyos köntösben zakatol a budai gyermekvasút
A magyar fényképész egy egész napot áldozott rá, hogy fotósorozatot készítsen a gyermekvasútról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik