Virágzó vidékünk

Sokakat nem érdekel a kutak miatti milliós bírság

freepik.com
freepik.com
Sok vidéki háznál kérdéses a fúrt kutak sorsa.

Ahogy mi is több ízben írtunk róla, 2023. december végéig köteles mindenki engedélyeztetni a telkén található fúrt kutakat. Aki nem teszi, milliós bírságra is számíthat. Ennek ellenére az emberek nem reagálnak, írja a sonline.hu.

Az új szabályok célja, hogy megkönnyítsék a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezés eljárását is. A bonyolult adminisztráció helyett egy egyszerűsített adatlapon kell a bejelentést megtenni, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik.

Fontos kitétel, hogy a kutat karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele nélkül, talaj-, illetve talajvízszennyezéssel nem érintett területen létesítsék, és annak talpmélysége az 50 métert ne haladja meg, illetve az első vízzáró réteget ne érje el. Lényeges továbbá az is, hogy a kút csak az üzemeltetője művelésében álló földterületek öntözését biztosíthatja

– áll az agrárminiszteri közleményben.

A bejelentési kötelezettségnek szankciómentesen 2023. december 31-ig lehet eleget tenni a Nemzeti Földügyi Központnál vagy a helyi jegyzőknél. A határidőt már többször módosították.

Nem foglalkoznak az emberek a rendelettel, talán úgy gondolják, hogy a probléma majd megoldódik magától. A környékbeli kistelepülésekről el lehet mondani, hogy minden lakóházhoz tartozott egy kút, ami a talajvízre épült hajdan. Ezek a kutak általában már nem használatosak, amióta vezetékes ivóvíz van mindenütt. Még 20–25 éve az állatok itatására használták, de ma már tyúkot sem nagyon tartanak faluhelyen

– mondja Horváth László simonfai címzetes főjegyző.

Igal környékén sem nagyon mozdultak meg a helyiek a régi kutak engedélyeztetéséért. Új kutak létesítése sem jellemző, hiába a gyakori aszályos időszak. Az ásott kutak jó része mára már tönkrement, bedőlt.

Még nem késő, van még idő az engedélyeztetésre. Nem érdemes félvállról venni, mert a bírság milliós is lehet.

Kapcsolódó
Több tízezer forintot spórolhatnak a kúttulajdonosok
Nem minden esetben kell szakember a telken lévő kút engedélyeztetéséhez.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik