Virágzó vidékünk

Vasúttörténeti park épül a Dunántúlon

pixabay
pixabay
Több mint 536 millió forintos uniós támogatásból Celldömölkön épül meg a park, a tervek szerint már októberben nyitnának.

Az önkormányzat arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vasúttörténeti parkot a Kemenes Vulkánpark mellett alakítják ki, egy a régi korokat idéző – kiállítások rendezésére, előadások megtartására is alkalmas – állomásépülettel, és egy kisvasúttal, amelynek “emblematikus mozdonyai” mérethű kicsinyítéssel készülnek.

Két tematikus játszóteret is építenek, és tervezik, hogy forgalomból kivont vasúti kocsikat is kiállítanak a park területén.

Celldömölk gazdaságára és kultúrájára is nagy hatást gyakorolt a vasút, helybéliek szerint nincs olyan család, amelynek tagjai között ne lenne legalább egy vasutas.

A városban 2013-ban nyílt meg a Kemenes Vulkánpark, amelynek központi épületében 21. századi technikát alkalmazó interaktív kiállításon ismerkedhetnek meg a látogatók a föld legjelentősebb vulkánjainak működésével.

Kapcsolódó
Megostromolható játszótér épült Várpalotán
A Thury-vár szomszédságában épült fel a játszóvár, amit kívülről faágyúkkal és faltörő kossal lehet "támadni".
Olvasói sztorik