Virágzó vidékünk

Keresik Magyarország legvirágosabb települését

VIRÁGOS MAGYARORSZÁG/FACEBOOK
VIRÁGOS MAGYARORSZÁG/FACEBOOK
A Virágos Magyarország versenyt idén 30. alkalommal rendezik meg.

Az idén 30. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyre június 15-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Idén ismét öt, hagyományos települési kategóriában hirdetik meg a versenyt – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig -, míg a határon túli magyarlakta települések immár negyedik alkalommal jelentkezhetnek. Az idei versenyben kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a környezetszépítés mellett a közösségépítés is.

A 30. évfordulóra a verseny történetét feldolgozó ünnepi kiadvány is készül, illetve jubileumi díjat is átadnak idén ősszel. Továbbá a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete közreműködésével ebben az évben minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével lesz gazdagabb.

2023-ban először osztják ki az Év zöld innovációja díjat, mellyel a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet.

A jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra helyi virágosítási, környezetszépítő versenyekkel lehet pályázni. Ugyancsak újdonság, hogy keresik az év virágos városi, illetve falusi sétányát, valamint díjazzák az év fasorát, óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

A versenyről a https://viragosmagyarorszag.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. (MTI)

Kapcsolódó
Díjazták a legvirágosabb magyar településeket az európai versenyen
Mindhárom hazai induló teljesítményét elismerte az Európai Virágos Városok és Falvak verseny szakmai zsűrije.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik