Balzsam a léleknek az ország első mediterrán botanikus kertje

Fókuszban a Balaton-felvidéken is kiválóan áttelelő mediterrán növények.

A balatoni hegyek panorámája öleli körbe a Szent György-hegy kisapáti oldalán tündöklő mediterrán kertet, írta a LikeBalaton. A magyar vulkánok földjén, a Tapolcai-medencében egy kőhajításnyira a Balatontól igazi oázisra lelünk: ez a botanikus kert a mediterrán növények, kaktuszok, a színpompás virágok paradicsoma.

Bicskei Sándor 2015-ben szeretett bele a tájba, majd itt nyitotta meg éttermét a Taberna Infinito-t. Most újabb lépés következett a teljesség felé: május végétől vezetett séta keretében fogadja látogatóit a Balatoni Mediterrán Botanikus Kert.

A terület több, mint 10 évig volt gondozatlan. A gyümölcsös, a szőlő teljesen elhanyagolva, ecetfák nőttek mindenütt. Két évig tartott a terület a rendbe tétele.

Adta magát a hely és helyzet, hogy ebben az idilli környezetben, kihasználva a mikroklímát, egy mediterrán kertet alakítsunk ki. Egy mini botanikus kertet, ahol meg tudjuk mutatni az embereknek, hogy itt, ebben az egyedülálló mikrokörnyezetben micsoda növények tudnak megélni és tündökölni

– mondta a portálnak Bicskei Sándor.

A kert 200 méter magasan helyezkedik el, szubmediterrán jellegű az éghajlat, így nem ragad be a fagy télen, hanem lecsorog a faluba, s ha ott -8 Celsius fok van télen, akkor a kert területén nagyjából 4 fokkal melegebbet mutat a hőmérő. Ez pont az a határérték, amit egy citrom vagy egy narancs elbír.

2024-től a kert lesz a zászlóshajója a Taberna Infinito-nak. Pálmák, jukkák, 350 tőből álló levendula ültetvény, sziklakert, agavé kaktuszok és kora tavasztól késő őszig van virágzó növények láthatóak a balatoni panoráma mellett

– említette a tulajdonos.

Rengeteg hagymásuk van, mellettük remek kiegészítők az egynyári virágok. Fűszernövényeik magaságyásokban növekednek, az étteremben használják fel azokat.

A klímának köszönhetően a citrusfélék, citrom és a narancs, illetve a mediterrán gyümölcstermők, például a gránátalma is szeretnek itt tündökölni és bőséges termést hoznak. A kert egyedisége, hogy a legtöbb egzotikus növény hazánkban is télálló.

Képgalériánkban körülnézhetünk a csodálatos kertben

A cikkünkben láthataó képek forrása: Facebook/Balatoni Mediterrán Botanikus Kert

Kapcsolódó