Berobbant a meggyszezon

A hazai meggy jelentős része, évjárattól függően mintegy 50-75 százaléka export termék.

Kiemelkedő a minősége a hazai meggynek, melynek termesztésében Magyarország továbbra is az Európai Unió egyik legmeghatározóbb szereplője – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában közzétett videójában a tárca közleménye szerint.

A tárcavezető azt mondta, hogy Magyarország ezüstérmes meggytermelő az EU-ban, Lengyelország után a második helyen áll. A magyar gyümölcsnek nemcsak a minősége különleges, hanem az íze is egyedülálló.

A magyar fajták színe, íze, bogyómérete, mag-hús aránya és állaga felülmúlja a külföldi versenytársakat, így a feldolgozóipar mellett a frisspiacon is keresett

– tette hozzá.

Nagy István kiemelte: a meggyet lehetőleg fogyasszuk frissen, mert így hasznosulnak legjobb hatékonysággal az élettanilag kedvező tulajdonságai. Kifejtette, a tudatos döntés a természetes érési időben szüretelt hazai gyümölcsök fogyasztása.

A sok ezer kilométerről történő szállítás, kockázatokat hordoz magában és jelentős szerepet vállal a klímaváltozásban is

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a nem teljes érettségben történő szüretelés a gyümölcs élvezeti értékét csökkenti és a szállítási útvonal hossza jelentősen drágítja is.

Nem is beszélve az EU-n kívüli termelési, növényvédelmi szabályok nyomon követhetőségének ellenőrzéséről és az annak hiányában fellépő kockázati tényezőkről. Ha tudatos vásárlók akarunk lenni, fogyasszunk és vásároljunk hazai szezonális gyümölcsöket, mert az a termőföldtől az asztalig ellenőrzött és biztonságos termék.

A hazai termékek választásával nem csak a magyar gazdák és családok megélhetését, hanem az egész nemzetgazdaságot is támogatjuk

– fűzte hozzá a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a hazai meggy jelentős része, évjárattól függően mintegy 50-75 százaléka export termék. A kivitelből a friss meggy 25 százalékban, a meggybefőtt 70 százalékban, a fagyasztott meggy pedig 5 százalékban részesedik. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be. Legjelentősebb célpiacunk Németország.

Kifejtette, hogy az idén meggyből a tavalyi aszály, az idei fagyok és a szokatlanul hideg, a gombabetegségeknek kedvező csapadékos idő miatt a tavalyinál valamelyest gyengébb terméshozam várható. A gyümölcsminőség annak ellenére kiváló, hogy a hideg időjárás miatt 1-2 héttel csúszott az idénykezdet – emelte ki a miniszter.

Kapcsolódó