Virágzó vidékünk

Ősszel is népszerű a Balaton

wikimedia commons
wikimedia commons
Egy online felmérésen a válaszadók több mint 50 százaléka ősszel is ellátogat a Balatonra, ahol Füred és Tihany után Siófok és Keszthely következik a népszerűségi listán.

Városnézéssel, túrázással, bor-, gasztro- és wellnessprogramokkal, valamint kerékpározással töltik idejüket azok, akik a következő hónapokban utaznak a Balatonhoz –  ez derül ki a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Nyári gyerekek podcastsorozatához kapcsolódó felméréséből – amit a Veol szemlézett.

A felmérés – amely nem reprezentatív – szeptember első két hetében készült és több mint 1600-an töltöttek ki. Az eredményekből kiderül: a válaszadók több mint 54 százaléka úgy tervezi, hogy idén ősszel is ellátogat a Balatonhoz. A hűvösebb időben a legtöbben városnézéssel vagy túrázással töltik az idejüket, míg mások wellnesseznek, „boros” programokon, gasztrotúrákon vesznek részt, kerékpároznak vagy kulturális programokra látogatnak el.

A válaszadók negyede évente 7-10 napot, 30 százalék ennél kevesebbet, 38 százalékuk pedig több időt tölt a tónál (a kérdéseket kitöltők 8 százaléka pedig Balaton-parti településen él).

Aligha meglepő, hogy a többség nyáron utazik a tóhoz, de a válaszokból úgy tűnik, hogy a környék egyre népszerűbb úti cél ősszel és tavasszal is, sőt, a válaszadók 27 százaléka mind a négy évszakban talál alkalmat arra, hogy pár napig a Balatonnál pihenjen.

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, miért szeretünk a Balatonnál nyaralni. A legtöbben a tó vizét és a természeti kincseket emelték ki, sokan azért választják szívesen a Balaton-parti településeket, mert kiváló családi nyaralóhelynek tartják, mások pedig a kulturális és zenei programok, valamint az építészeti örökség, például a kastélyok, a várak, a templomok miatt utaznak szívesen a Balatonhoz.

Minden ötödik megkérdezett számára a balatoni borvidékek és a helyi gasztronómia is komoly vonzerőt jelent, 19 százalék számára a közelség a döntő ok, 18 százalék pedig elsősorban a kerékpárutak, a balatoni bringakör miatt keresi fel nyaranta a környéket. Úgy tűnik, a tó körül rendezett zenei fesztiválok is egyre népszerűbbek, a kutatás résztvevői közül a legtöbben a Művészetek Völgye, a Strand Fesztivál, a Balaton Sound és a Paloznaki Jazzpiknik programjain vennének részt a legszívesebben.

Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc balatoni településük, a válaszadók többsége Balatonfüredet, Tihanyt, Siófokot, Keszthelyt említette, de Balatonlelle és Fonyód is sok szavazatot kapott. A megkérdezettek csaknem fele egyébként egyformán kedveli a két partot. Igaz, sokaknak határozottabb az ízlésük ezen a téren: 30 százalék a déli, 24 százalék pedig az északi partra utazik szívesebben.

Kapcsolódó
Soha nem látogatott ennyi ember Balatonboglárra
A balatonboglári Gömbkilátó látogatottsága idén rekordot döntött.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik