Virágzó vidékünk

Örökbe fogadták a Norton-kutakat Békésben

Békési Mátrix
Békési Mátrix
Önként vállalták, hogy gondját viselik négy patinás közkifolyónak.

Megmentik a még létező Norton-kutakat Békésen – írta a Békési Mátrix.

Mucsi András helyi képviselő a közelmúltban felvetette, hogy a régi ipartörténeti emlékeket meg kellene menteni az utókornak. A négy, még létező patinás alkotásra a Békési Értéktár Bizottság is felfigyelt, amikor egy hónapja felvette azokat az értéktárba.

A négy régi, ma már nem működő kútból a legszebb állapotban a Teleky és Kispince utcai kutak vannak.

A Teleky és Kígyó utca  sarkán levő kutat Csató Gábor polgárőr újította fel, és fogadta örökbe. A Kispince utca és Nyíri utca sarkán álló régi, jellegzetes ipartörténeti emléket néhány éve Mucsi András festette le, most pedig jelképesen is örökbe fogadta, vagyis a családjával karban fogják tartani és rendbe teszik a környékét.

A kút mögött álló tujákat példásan tartja rendben az ott lakó Oláh-család. Ugyancsak a képviselő családja fogja gondját viselni a Tűzkút utcai kútnak, a Móricz Zsigmond utcait pedig a Szent Lázár Alapítvány fogadta örökbe.

Napjainkban már nehéz elképzelni, hogy milyen volt a vezetékes víz előtti korszak, éppen ezért jelentős értéket képviselnek a régi közkifolyók.

Kapcsolódó
75 éves néni használja Mórahalom egyetlen működő gémeskútját
A többi kutat már betemették, de ez az egy dísz és egyben használati eszköz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik