Virágzó vidékünk

Csodás fotókon mutatja meg szépségeit a Balaton

pethő péter
pethő péter
A Balaton illata pályázatra 2800 kép érkezett, Fonyódon adták át a díjakat.

A több mint 65 ezer tagot számláló Balatoni értékmentés Facebook közösség a nyár végén hirdette meg “A Balaton illata” fotópályázatot amatőr és profi fotósok részére. A verseny eredményhirdetésére november 4-én került sor a Fonyódi Művelődési Központban.

A díjkiosztó ünnepséget rekordkísérlet előzte meg a fonyódi Szaplonczay sétányon. A Balatont egy időben, egy helyen fotózás témájú flashmob eseményre több, mint száz fő gyűlt össze és készítettek közösen képeket a magyar tengerről. Ennek hangulatáról képgalériánkban adunk ízelítőt.

Galéria
Fotó: Valent Anna

A díjátadó ünnepségen Erdei Barnabás, Fonyód alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Bánki Károly a szervezők nevében hangsúlyozta, hogy a program elérte célját, megmutatták, hogy egy virtuális közösség az online térből kilépve milyen nagy tettekre képes az összefogással.

A másik elképzelésüket is sikerült megvalósítani, hogy a másfél hónapos szezont meghosszabbítsák és felhívják a figyelmet arra, hogy a Balaton mind a négy évszakban vonzó turisztikai desztináció lehet, csak meg kell találni azokat az attrakciókat amivel meg tudják mozgatni az embereket.

A 2800 pályamű változatossága arra is rávilágít, hogy a Balaton mindig más arcát mutatja. Olyan mint a szeszélyes hölgy, egyszer odabújik és megsimogat, máskor, mint a tenger haragos és kíméletlen, de ezért szeretjük

– mondta szervező.

Az eseményen Mánfai György fotóművész a zsűri nevében ismertette a díjazott képek kiválasztásának metodikáját és értő tolmácsolásban adta elő milyen kritérium rendszernek kellett megfelelni ahhoz, hogy bekerüljön egy felvétel abba a halmazba, amiből további szakmai szempontokat szem előtt tartó szelekcióval kialakult a végleges sorrend.

A beérkezett 2800 pályaműből hét kollekció díjat adtak át, alábbi összeállításunkban a nyertesekkel ismerkedhetnek meg olvasóink.

Vadász Péter kollekciója

Udvarházi Irén kollekciója

Galéria

Wágner Gabriella kollekciója

Zamárdi-Felső Kertcentrum kollekciója

Galéria

Stamlerné dr. Bodor Katalin kollekciója

Pethő Péter kollekciója

Kővári Zsolt kollekciója

A Balaton illata fotópályázat egyéni kategóriájának végeredménye

1. helyezett – Vadász Péter: Mennyei fény

 2. helyezett – Wágner Gabriella: Együtt

3. helyezett – Kővári Zsolt: Augusztusi vihar

A közönségdíjat a 12.900 lájkkal jutalmazott felvételével Szendrői Zoltán kapta.

A flashmob eseményen részt vett fotósok között Turi Török Tibor szobrászművész Balatoni Madonna című alkotását sorsolták ki.

vörös éva

A rendezvényt feketeöves Balaton rajongóknak készített kvíz műsor színesítette. Az esemény a Balaton jelenéről és jövőjéről folytatott eszmecserével, kötetlen beszélgetéssel zárult.

Kapcsolódó
Gyönyörű fotókon mutatják meg a Fertő-táj szépségeit
A fertődi tárlaton a Fertő-táj értékeit, élővilágát, épületeit, hangulatát mutatják be a helyi fotóklub tagjai.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik