Ez az ország legújabb gyógyfürdője

Január 12-én kapták kézhez Kisteleken azt a határozatot, ami szerint termálfürdőjük hivatalosan is gyógyfürdő lett.

A víz gyógyító hatását már évek óta tapasztalták, ismerték a helyiek és a környékbeliek, akik gyógykezelésekre is járhattak, járhatnak.

Január 12-én, pénteken kaptuk meg a határozatot, ami az átvétellel hatályba lépett, vagyis attól a naptól kezdve Kistelek Gyógyfürdő és Tanuszoda a nevünk

– közölte Fülöp Roland intézményvezető, aki a Délmagyarországnak elmondta, hogy az eljárást tavaly novemberben indították.

A kisteleki fürdő vizének gyógyító hatása már régen nem titok. A B46-os termálkút vizét 2007-ben nyilvánították gyógyvízzé, amit komoly tesztek, vizsgálatok előztek meg; orvosok figyelték, hogy az azt rendszeresen használó reumás betegek állapotában tapasztalható-e számottevő javulás. A válasz, igen. Az átminősítéshez az is kellett, hogy az intézményben gyógyászati részleg működjön, gyógykezeléseken vehessenek részt a vendégek. Jelenleg a balneo hidroterápiában medencés és kádfürdő, iszapkezelés, víz alatti vízsugármasszázs, víz alatti gyógytorna és a 18 éven aluliak gyógyúszása szerepel; a fizikoterápiában pedig orvosi és sima masszázs, egyéni és csoportos gyógytorna.

A városközpontban található fürdőben négy medence, szauna és a már említett gyógykezelések várják a vendégeket. A termálfürdő hévize mintegy 2000 méter mélyről, 84 °C fokos hőmérséklettel tör a felszínre, nátrium-hidrogénkarbonátban és metakovasavban gazdag, lágy, fluoridos jellegű. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet trícium vizsgálati eredményei arról árulkodnak, hogy a víz védett mélységből származik, így talajvíz nem keveredik hozzá.

A hivatalos gyógyfürdői minősítés mindenképpen hasznunkra válik, hiszen a hazánkban lévő több mint ezer termálkútnak mintegy tíz százalékát, vagyis közel százat minősítettek a benne lévő ásványi anyagok összetétele miatt gyógyvíznek és táplál gyógyfürdőt. Jobb, láthatóbb helyre kerülhetünk Magyarország fürdőtérképén

– mondta a lapnak az intézményvezető.

Csongrád-Csanád vármegyében a kistelekivel együtt nyolc gyógyfürdő működik már: Csongrádon, Makón, Mórahalmon, Szentesen, Algyőn és Szegeden kettő.

Kapcsolódó