Folyamatosan növekszik a túzokállomány az Alföldön

A nemzetközi szinkronszámlálás eredményei ígéretesek.

Stabil, évről-évre növekedik a Körös-Maros Nemzeti Park területén levő túzokállomány – állapították meg a január közepén lezajlott nemzetközi szinkronszámlálás eredményéből.

Három tradicionális túzokélőhely van a Körös-Maros Nemzeti Parkon belül, a Dévaványai-Ecsegi puszták, a Kis-Sárrét és a Csanádi puszták – írja a nemzeti park a honlapján. Régóta a Dévaványai-Ecsegi pusztákon a legjelentősebb a túzokállomány, itt most kiemelkedően sok, 543 túzokot sikerült megszámolni, melyből 300 a kakas, 243 pedig a tojó. A Csanádi pusztáknál csupán 29 példányt – 8 kakast és 21 tojót – találtak. Szintén jól alakult a kis-sárréti, Vésztő környéki telelőállomány létszáma, ahol 68 tojót és 1 kakast regisztráltak a szakemberek. Jelentős volt a Nagyszalonta környéki telelőállomány is, amely a korábbi időszakban mindig szolidabb létszámot produkált, most viszont több mint 70 példányt számoltak a partiumi szakemberek.

A most kapott számok a téli időszakban optimálisak, főként azt figyelembe véve, hogy a szomszédos, bihari tájegység környezetében lényegesen megnőtt a telelőlétszám, ami adódhat abból is, hogy a nemzeti park területéről jelennek meg ott.

Mindent összevetve tehát jónak mondhatóak a Körös-Maros Nemzeti Park telelő túzokállományának létszámadatai, különösen annak tükrében, hogy a madarak a szokásos repce vetéseken kívül nagyon sok más kultúrát is használtak a telelésük során. 2023 őszén nagyon rosszak voltak a feltételek a repce keléséhez és fejlődéséhez, ezért térségi szinten nagyon kevés optimális fejlettségi állapotú repce maradt meg, ami más kultúrák igénybevételére is rákényszerítette a túzokokat.

Kapcsolódó
Megrendítő fotón az áram sújtotta túzok haláltusája
Öt túzok pusztult el néhány hónap alatt áramütés következtében Montág-gyepen.