Virágzó vidékünk

Enyhíthetők az aszályos évek az Alföldön

ELTE TTK
ELTE TTK
Az ELTE kutatói összefoglalták, mitől volt annyira aszályos 2022 nyara az ország keleti részén, és javaslatot is tettek a megoldásra.

Az intenzív mezőgazdasági művelés következtében kialakuló talajszerkezeti változások miatt a nyári hőhullámok során alacsony a felszín közeli légrétegek páratartalma, így a hidegfrontok a szokásos zivatarok és csapadék nélkül robognak át az Alföldön – közölték az ELTE TTK honlapján.

2022-ben a június közepétől kezdődő 7 hetes periódus katasztrofális volt az Alföldön. Hetekig szinte egy csepp eső sem esett, az ország keleti részén az őszi aratású növények termésvesztesége szinte teljes volt. A Dunántúlra még zivatarokat és esőt hozó hidegfrontok az Alföldre érve „kiszáradtak”, csapadék nélkül, erős széllel haladtak tovább, súlyosbítva az aszályt.

A geodinamikától a talajtanon át a meteorológiáig húzódó szakcikkek áttekintése után az ELTE kutatói a Land című open access folyóiratban tették közzé összefoglalójukat a témáról. Megállapították, hogy a szokatlanul erős szárazság miatt

a zivatarok kialakulásának egyik feltétele, a felszín közeli párás légréteg teljesen hiányzott a légkörből.

Emiatt a nyári csapadék nagyobb részét adó zivatarok elmaradtak, tovább súlyosbítva a helyzetet, vagyis egy többhetes időszakban kizárva újabb esőzéseket.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy a táj víztároló képessége a vízszabályozásokat követő intenzív mezőgazdasági tevékenység következtében jelentősen visszaesett, ami a szárazság fennmaradásához vezetett. A nehézgépes nagyüzemi művelés hatására a talajban sok helyütt létrejött egy másodlagos, majdnem vízzáró réteg, amely megakadályozza, hogy az őszi-téli, kora tavaszi és nyár eleji csapadék eltárolódjon a talaj mélyebb rétegeiben. A felső 20-30 centiméter viszont a nyári melegben nagyon hamar kiszárad, így csökken annak esélye, hogy a maradék párolgásával elegendő nedvesség kerüljön az alsó légrétegekbe, és kialakulhassanak a zivatarok. A magasabban levő légrétegekben levő nedvesség így nem jut le a talajra.

Timár Gábor és Székely Balázs, a Geofizikai és Űrtudományi, illetve Jakab Gusztáv, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék munkatársai ezért azt javasolják, hogy az alföldi táj egy részén – becslés szerint összesen legalább egy megyényi területen – vissza kell állítani a vizes élőhelyeket, a réteket-legelőket, sőt ezekre a helyekre a téli időszak és a hóolvadás többletvizeit el is kell juttatni máshonnan is. Itt a talajszerkezet természetes vagy gyorsított helyreállása mellett a nyári időszakban jól párologtató növényzet visszatelepülését is engedni vagy támogatni kell.

Ez garantálhatja, hogy ismét lehessenek zivatarok az aszályos években is, ami a mezőgazdasági területekre is juttat csapadékvizet. Ezek a „párologtató területek” az Alföld legalacsonyabb zónáiban, a mezőgazdaságilag legkevésbé értékes földekből alakíthatók ki, ahol a talaj amúgy sem optimális a szántóföldi művelésre.

Kapcsolódó
A 21. század legsúlyosabb aszálya volt az idei
Az elemzés szerint az idei aszály tekinthető a 21. század eddigi legkomolyabbjának.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik