Hódpatkányok sokasága jelent meg a Dráva mentén

Megtörtént, amire számítani lehetett.

Az elmúlt időszakban több nemzeti park igazgatósága is jelezte, hogy egyre több észlelési adata van a nutria hazai előfordulásáról. Legutóbb a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közölt információkat a faj Zala Vármegye területén történő térhódításáról, a Kerka-patak és a Mura mentén.

Mivel közvetlenül határosak ezen területek a Duna-Dráva Nemzeti Park területeivel, várható volt a faj megjelenése itt is.

Sajnos ez meg is történt, a faj pillanatok alatt komoly mennyiségben jelent meg területeinken

– közölte honlapján a DDNPI.

Mint írták, az első egyed 2023. év végén került megfigyelésre, bizonyító adata egy rókacsapdából került elő, amint az az általuk közzétett fotón is látható (lásd a kiemelt képünkön).

Aztán a 2024. év első napjaiban megfigyelésre került a Komlósdi-, Babócsai-, és Barcsi-Rinyán, a Györgyösi-patakon, a Dombó-csatorna mentén. Ezeken a területeken korábban nem figyelték meg a fajt, most pedig van olyan patak, melynek 5 kilométeres szakaszán, különböző helyeken hét példánya került elő. Így várható, hogy a Belső-somogyi patakok mentén újabb élőhelyeket is meghódít, tették hozzá.

A nutria, vagy másik nevén hódpatkány éjszaka aktív, de ilyenkor télen, napközben is bármikor megfigyelhető, amint a vizek közelében táplálkozik. Főként a töltéseken, azok oldalában és vetésekben figyeltük meg egyedeit. Viselkedésére jellemző, hogy rendkívül bizalmas.

Nehéz előre megjósolni a faj további terjeszkedésének ütemét, de az eddigiek alapján rendkívül gyorsnak tűnik. Idegenhonos inváziós fajról lévén szó, állományainak visszaszorítása szükségszerű lesz. Erre vonatkozóan az EU és a hazai szabályozások is utalásokat tesznek

– zárták a közleményt.

Kapcsolódó
Szenvedélyes mocsárlakók csókolóztak a tatai tanösvényen
Jakabházy Miklós erotikus jelenetet fotózott egy nutria párról.